Az úgynevezett 8200-as egység által szerzett információ átadásával sikerült megakadályozni, hogy az Iszlám Állam felrobbantsa az Etihad légitársaság Ausztráliából induló járatát.

A merénylet több száz ember életébe került volna, de a terroristákat idejében letartóztatták. Az eset még 2017 nyarán történt, ám a katonai cenzúra csak most engedélyezte a részletek közzétételét. Akkoriban annyit lehetett megtudni, hogy az ausztrál rendőrség Sydneyben négy muszlim terroristát tartóztatott le, és egy bombát biztonságos körülmények között megsemmisítettek. A rendőrség annyit közölt, hogy a légiközlekedésben akartak kárt okozni az elkövetők.

“Az izraeli hírszerző szervezetekkel kialakított együttműködés tette lehetővé, hogy a kulcsfontosságú információk eljussanak a helyi hatóságokhoz, és így lehetővé vált a merénylők elfogása. A merénylet részleteinek kidolgozása már a végéhez közeledett, és nem sokkal később végre kívánták hajtani a terrorakciót. Az ártatlan áldozatok életét megkímélő titkosszolgálati munka is azt mutatja, hogy a 8200-as egység fontos szereplő az Iszlám Állam elleni nemzetközi küzdelemben” – áll az Izraeli Védelmi Erők (Cáhál) által frissen kiadott közleményben. Az egység tagjai az év minden napján, napi 24 órában figyelik a számítógépeiket, hogy a lehető leggyorsabban felismerhessék a fenyegető veszélyt.

A nyomozás során kiderült, hogy az Iszlám Államnak dolgozó egyik elkövető a házilag készült bombát mit sem sejtő testvérével akarta az Etihad légitársaság Sidney és Abu Dhabi közt közlekedő járatára juttatni. A robbanószert húsdarálóba rejtette, amit utazásra készülő testvére bőröndjébe rakott. A házkutatás során kiderült, hogy mérges gázt kibocsájtó szerkezetet is készítettek, hogy azt egy forgalmas közterületen hozzák működésbe.

A robbanószerhez légi úton küldték Törökországból az alkatrészeket, de a repülőtéri biztonsági ellenőrzés során megtalálták a szállítmányt.

“Ez volt az ausztrál földön valaha megtervezett legösszetettebb merényletkísérlet” – mondta Michael Phelan, az ausztrál kormány nemzetbiztonsági megbízottja.

Az utóbbi években az izraeli titkosszolgálatok sokat tesznek azért, hogy a nyugati világ elleni iszlamista merényleteket megakadályozzák. Nagy szerepet vállaltak abban is, hogy a szíriai polgárháborúban részt vevő terrorista csoportok merényletkísérleteit meghiúsítsák.

Nemrégiben egy Iránból eredő hackelési kísérletet sikerült leleplezniük a hírszerző egység katonáinak, melynek magánszemélyek és közszolgálati intézmények lettek volna a célpontjai. Az izraeli hadsereg közleménye szerint iráni hálózatok mozgásának folyamatos követésének és a fenyegető veszély korai felismerésének köszönhetően több másik, hasonló jellegű támadást hiúsítottak már meg.

A 8200-as egység egyik katonája munka közben

A ClearSky nevű izraeli kiberbiztonsági vállalat tudósítása szerint ez a csoport állt számos más közel-keleti országban 2015 óta végrehajtott kibertámadás mögött is. A 8200-as egység egyik magas rangú tisztje szerint „Napjainkban a kibertér még olyan területet jelent, ahol Izrael jelentős támadó és védekező kapacitással rendelkezik”. Emellett azt is elmondta, hogy egysége több tucat „magányos farkas” típusú merényletet akadályozott meg Júdában és a Somronban az elmúlt években. „Amikor azt látjuk, hogy egy tíz percen belől végrehajtandó merényletről beszélnek, hatékony és gyors módszerekkel kell beavatkoznunk, hogy megakadályozzuk azt. Hatalmas felelősség nehezedik e fiatal tisztek vállára.”

Benjámin Netánjáhu szerda esti beszédében kiemelte, hogy az izraeli hírszerzés külön köszönetet érdemel, amiért nem csupán Izraelt védelmezi, hanem „az embereket a világon mindenütt”. A Legnagyobb Amerikai Zsidó Szervezetek elnökeinek konferenciáján felszólaló kormányfő azt is hozzátette, hogy ha a merényletet sikerült volna a tervek szerint végrehajtani, az az óriási tragédia mellett a polgári légiközlekedésnek is hatalmas károkat okozott volna. Azt is hangsúlyozta, hogy a most nyilvánosságra hozott eset csupán egy volt azon számos alkalom közül, amikor izraeli segítséggel sikerült megakadályozni a tragédiát.

zsido.com

Forrás: JPost, Btnews