December elején rendezik Párizsban az ENSZ 21. Klímakonferenciáját, ahol a világ vezetői arról tárgyalnak majd, hogyan lehetne visszaszorítani az éghajlatváltozást és 2°C alatt tartani az átlaghőmérséklet-növekedést. A konferencia kapcsán tette közzé a Pew Research Center az idén májusban, a témában végzett közvélemény-kutatásának eredményeit.

A megkérdezettek többsége a felmérésben részt vett 40 ország mindegyikében komoly problémának látja a globális klímaváltozást. Ugyanakkor az izraeliek azok közé tartoznak, akik kevésbé aggódnak: körükben minden ötödik ember (24%) vélekedik úgy, hogy az éghajlatváltozás „nagyon komoly” probléma. Ennél csak két országban mértek kisebb arányt, Lengyelországban (19%), illetve Kínában (18%). A latin-amerikai országokban élők jelentik a skála másik végét, az élen Brazíliával, ahol a megkérdezettek 86 százaléka szerint jelent nagyon komoly problémát a klímaváltozás.

20151110_1

Világszerte minden második ember (51%) látja úgy, hogy az éghajlatváltozás hatásai már most is károsan érintik az emberiséget. Hasonlóan az előző kérdéshez, az izraeliek itt kevésbé borúlátóak, amit a körükben mért 36 százalékos arány jelez. Ugyanennyien vannak, akik az elkövetkezendő néhány évben számítanak a klímaváltozás káros hatásaira. Ötödük szerint pedig még sok évig nem kell tartani ezektől.

20151110_2

A globális hatással ellentétben a megkérdezettek általában kevésbé aggódnak amiatt, hogy a klímaváltozás személyesen is érintheti őket életük során. Világszerte tízből négyen válaszolták az erre vonatkozó kérdésre azt, hogy nagyon aggódnak miatta. Izraelben pedig csupán 15 százaléknyian, aminél nem volt kisebb arány a negyven ország között.

Érdekes, hogy miközben a németek kétharmada szerint az emberiség már most is érzi a klímaváltozás káros hatásait, csupán 18 százalékuk aggódik nagyon amiatt, hogy ezek személyesen őt is érinthetik. Ezzel szemben az amerikaiak körében az első kérdésre kisebb, míg a másodikra a németeknél nagyobb arányokat mértek a Pew kutatói.

20151110_3

A fenti három kérdésre adott válaszokból képzett index legkisebb értéke éppen Izraelben adódott, azaz itt aggódnak az emberek a legkevésbé a klímaváltozás miatt. Őket követik a lengyelek, az ausztrálok, az amerikaiak és a britek. Az aggodalmi rangsor élén pedig a brazilok, az ugandaiak és a Burkina Faso-iak helyezkednek el.

Bár az Izraelben élők a többi országgal összevetve nem aggódnak olyan mértékben a klímaváltozás miatt, döntő többségük (80 százalék) támogatná, ha a közelgő párizsi klímacsúcson megszületendő megállapodás következtében Izraelnek csökkentenie kellene az üvegházhatású gázkibocsátását.

Munkatársunktól (a Pew Research Center kutatási jelentése alapján)

Megszakítás