A franciák visszautasították azt az izraeli technológiát, amely állítólag megakadályozhatta volna a párizsi merényletet.

Állítólag egy izraeli cég forradalmi biztonsági találmánya megakadályozhatta volna a tavaly novemberi párizsi mészárlást, azonban a francia hatóságok elálltak a technológia alkalmazásától, miután Izrael bojkottját szorgalmazó szervezetek nyomást gyakoroltak rájuk. A Fox News amerikai televíziós csatornának egy izraeli biztonsági szakértő elmondta, hogy a Charlie Hedbo és a Hyper Cacher elleni támadás után egy izraeli biztonságtechnikai cég felajánlotta a párizsi hatóságoknak újonnan kifejlesztett terrorista megfigyelő szoftverjét, melynek segítségével leleplezhették volna az Iszlám Állam terroristáinak működését a városban. 

A franciák eleinte lelkesen fogadták az ajánlatot, később azonban nem kívántak élni a lehetőséggel. „A francia hatóságoknak tetszett a technológia, de később jelezték, hogy felsőbb utasításra nem vásárolhatnak izraeli cégektől. Ezt követően megszakadt az egyeztetés.” – mondta el a szakértő.

A szoftver képes arra, hogy a töredezett, sok forrásból származó információdarabkákból könnyen értelmezhető képet nyújtson a titkosszolgálatok embereinek, akik így a merényletre készülő terroristák nyomára bukkanhatnak. A technológiát már használják az Egyesült Államokban és más, Izraellel szövetséges országokban. A szakértő szerint a szoftver használatával megelőzhető lett volna mind a párizsi, mind a brüsszeli támadás, melyeket ugyanaz az európai terroristahálózat készített elő.

„A kormányzati szervek állandó küzdelmet folytatnak a terrorcsoportok ellen, s nagy szükségük lenne egy olyan szoftverre, mely képes a legkülönbözőbb adattöredékekből értékelhető információt szolgáltatni. Ezzel a technológiával ez egyszerűen kivitelezhető, köszönhetően a fejlett algoritmusoknak és elemző képességnek.

Bár az izraeli cég ajánlatának elutasítását nem indokolták hivatalosan, de valószínűsíthető, hogy az ún. BDS, azaz a zsidó állam bojkottját hirdető mozgalomhoz kötődő szervezetek politikai nyomásgyakorlásának eredménye. Bizonyos források úgy tudják, hogy az Európai Unió általában elzárkózik bármilyen izraeli biztonságtechnológia termék használatától.

„Az Európai Unió minden közel-keleti problémáért Izraelt teszi felelőssé, és beszüntette a hírszerzési, katonai és bűnüldözési együttműködést a zsidó állammal. Ezen felül az egyetemek közötti kutatási kooperációt is ellenzi, mely az új technológiák kifejlesztésének legfőbb forrása” – mondta Itámár Gelbman, izraeli terrorellenes szakértő.

Forrás: Arutz7

Megszakítás