A terrorcsoport kifejtette, hogy egyelőre a palesztinok feladatának tekintik az Izraelben élő zsidók meggyilkolását.

Az Iszlám Állam lapja arról írt, hogy azért nem vették eddig célba Izraelt, mert a palesztinok ügyét nem tekintik fontosabbnak a világ többi muzulmán hívőjét érintő kérdéseknél. A cikk szerzője felszólított a „hitetlenek” ellenei gyilkosságokra, azonban hangsúlyozta, hogy az Izraellel szembeni harcot a palesztinokra kell hagyni – számolt be a Jewish Telegraphic Agency.

Az írás szerint a dzsihadistáknak elsőként az „Izraelt támogató” arab rezsimeket kell megdönteniük, majd csak azután szabad megközelíteniük a „zsidó állam határait és fegyveresen ellene támadni”.

 „Ha a mai valósággal szembenézünk, láthatjuk, hogy a világot jelenleg a többistenhit és annak törvényei uralják – kivéve azokat a régiókat, ahol Allah segítségével az Iszlám Állam bevezethette a vallást (…). Ezért a Palesztinában történő dzsihád egyenlő a világ bármely más pontján lévő dzsihádjával” – szerepel az írásban, melynek szerzője szerint az Izrael ellen harcoló palesztinoknak segítséget is kell küldeni.

A cikk azoknak is útmutatást ad, akik nem tudnak a Közel-Keletre utazni. Az Iszlám Állam arra bátorítja a hívőket, hogy „támadjatok a zsidókra és szövetségeseikre, ahol csak megtaláljátok őket; gyilkoljátok meg őket, romboljátok le az ingatlanjaikat, és károsítsátok az érdekeltségeiket, ahol csak tudjátok”.

zsido.com

 

Kép forrása: whitewraite.wordpress.com

Megszakítás