Jicchák Ájzik Hálévi Epstein, a Homilba való Ájzik rabbi 1770 körül született neves rabbik családjába. Fiatalon nagyapja, Dávid Epstein rabbi tanházában tanult. Hamarosan kedvelt előadó lett: a tanultabbak talmudi értekezéseit kedvelték, az egyszerűbb zsidók pedig a talmudi bölcsekről szóló elbeszéléseit. Az Álter Rebbe kérésére Lioznába utazott, és ott ismerkedett meg a hászid tanításokkal. Hazatérvén hászid jellegű, tanítással és meditációval kombinált minjánt (imacsoportot) szervezett, ám a hászid tanításokat ellenző (mitnáged) apja egy időre eltiltotta a részvételtől. Ájzik rabbi azonban egyre többet és többet tanult, és nemsokára széles körben ismertté vált arról, hogy hétszer tanulmányozta át az egész talmudot. Az Álter Rebbe – akinek végül a követője lett – azt mondta róla, hogy lelke a legnagyszerűbb magasságokból származik, és számos áldással halmozta el. Ájzik rabbi gyakran órákon át imádkozott, és rendszeresen böjtölt, olykor napokon át, csak egy-egy korty vizet véve magához még naplemente előtt, szerénységből, nehogy azért tisztelhessék, mert tökéletesen betartotta ezeket a hosszú böjtöket.
Ájzik rabbinak és feleségének, Elkának egy fia született, Jáákov Joszef.
Ájzik rabbi az Álter Rebbe biztatására lett 1805-ben Homil városának rabbija, és ezt a pozíciót több mint ötven éven át megtartotta. Fiatalok és idősek, hászidok és mitnágedek egyaránt jártak a tanult és szerény rabbihoz tanácsért és kikérték a véleményét bonyolult háláchikus kérdésekben is. Bár rendkívüli tudással rendelkezett, mindenkivel egyenrangúként és tisztelettel bánt.
Azt mondják, egyszer egy kocsis érkezett hozzá azzal a kérdéssel, hogy elvihet-e a kocsiján egy elvált asszonyt Parics városába. A kocsis ugyanis kohén (a papi család tagja) volt, márpedig kohén nem vehet el elvált nőt. Bár a kérdés már-már nevetséges volt, a rabbi mégis felütött egy könyvet, egy negyed órán át meditált, majd nagy körültekintéssel válaszolt.
Amikor a Chábád hászidizmus alapítója és első rebbéje, az Álter Rebbe 1812-ben elhunyt, Ájzik rabbi a következő rebbe, a Mitteler Rebbe, Dov Ber rabbi követője lett. Amikor a Mitteler Rebbe 1827-ben fiatalon meghalt, és veje, a Cemách Cedek néven ismertté vált Menáchem Mendel rabbi visszautasította a vezetői pozíciót, sok idősebb hászid Ájzik rabbit javasolta rebbének. Ájzik rabbi ugyanis nemcsak hatalmas tudós volt, hanem időseknek és fiataloknak egyaránt adott tanácsot és saját hászid értekezéseket is írt és mondott, ami rendkívül ritka jelenség, hiszen ez általában a rebbék számára fenntartott kiváltság. Vagyis a hászidok szemében tökéletes választásnak tűnt, hogy ő legyen a vezetőjük. Ájzik rabbi bele is egyezett, hogy elvállalja a pozíciót, magára öltötte a rebbék akkoriban szokásos viseletét, és éppen be akart szállni a kocsiba, ami a hivatalos beiktatására kijelölt helyszínre vitte volna, amikor hirtelen eszébe jutott egy jelenet: az Álter Rebbe egyszer egy darab kuglit (krumpliból készült étel) adott neki, és kedvesen így szólt: „Ájzele, Ájzele, csak edd a kuglit és ne akarjál rebbe lenni”. Bár az élmény elméjét és lelkét még a korábbinál is magasabb spirituális szintre emelte, Ájzik rabbi mégsem fogadta el a pozíciót, hanem maga vezette a hászidok csoportját, akik arra kérték Menáchem Mendel rabbit, a Mitteler Rebbe vejét, hogy legyen ő a rebbéjük. Amikor ez megtörtént, és a később Cemách Cedekként ismert rabbi a lubavicsi hászidok vezetője lett, Ájzik rabbi más hászidokkal együtt egy éven át járta a környékbeli városokat és falvakat, arra buzdítva mindenkit, hogy látogassanak el az új rebbéhez és alakítsanak ki személyes kapcsolatot vele.
A Cemách Cedek „nagyapám katonájának” nevezte reb Ájziket. Gyakran folytatott vele hosszú, éjszakába nyúló beszélgetéseket. Így történt akkor is, amikor az akkoriban már a nyolcvanas éveiben járó reb Ájzik életében utoljára Lubavicsban járt. Éjjel két-három óra lehetett, mire a rebbe kikísérte a vendéget, kölcsönösen megáldották, majd megölelték egymást s végül majdnem egy fél órán át egymás vállára hajtott fejjel álltak. „Légy egészséges, feltehetőleg csak a messiás érkezésekor látjuk egymást viszont” – mondta Ájzik rabbi, majd beszállt a szekérbe. Ahogy kigördültek az udvarról, a Cemách Cedek utánaintett: „Menj békével” – mondta. Ájzik rabbi nem sokkal ezután elhunyt. Örökségként több, hászid tanításokat tartalmazó kötetet hagyott ránk, illetve háláchikus kérdésekről szóló levelezését.
Amikor 1857-ben, ijár hó 26-án a tanítványai összegyűltek a halálos ágya körül, hirtelen egy ember lépett be a házba, és még mielőtt felmérhette volna, hogy mi történik, már fel is tette a kérdését a rituálisan levágott csirkében talált tojással kapcsolatban. „A válasz a Rámbám szentségről szóló könyvében van” – mondta Ájzik rabbi, és ahogy a szentség (kedusá) szót kimondta, tiszta lelke elhagyta a testét. Az egész város gyászolta őt, és a következő években számos hászid látogatta a sírját halálának évfordulóján.
Az istenfélő Ájzik Homiler rabbiról szóló írásunk a chabad.org cikke alapján készült.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.