Az Obama-kormány utolsó napjaiban „átengedett” ENSZ BT határozat törvénytelennek titulálja az 1948-as tűzszünetet jelölő úgynevezett zöld vonalon túl lélő zsidó településeket (így pl. a jeruzsálemi óváros zsidó negyedét is). A zsidó nép és Izrael földjének kapcsolata azonban nem a ‘47-es ENSZ-határozatra, sem pedig a ‘67-es hatnapos háborúra, hanem a bibliai időkre nyúlik vissza. De hogyan lett a bibliai Ígéret földjéből a modern Izrael Állam? 

Az Ígéret földjétõl a modernkori bevándorlásig

Ávráhám ősapánknak azt parancsolta az Örökkévaló, hogy hagyja el otthonát és vándoroljon arra a földre, melyet az isteni ígéret neki és utódai számára jelölt ki. A Tórában számos alkalommal szerepel az ígéret, melyben Isten a zsidó népet nevezi meg a Szentföld birtokosának, és a Tóra előírásainak jelentős részét is csak Izrael országában lehet teljesíteni. Azt is régóta tudjuk, hogy a világ népei nem fogadják el a földünkhöz való jogunkat. Rási, a legnevesebb írásmagyarázó, a Tóra legelső mondatához fűzött kommentárjában felteszi a kérdést: miért a világ teremtésének elbeszélésével kezdődik a Tóra, miért nem az első parancsolattal? Végtére is a Tóra elsősorban törvénygyűjtemény, nem pedig történelemkönyv. Válasza a következő: a világ népei elvitatják az Izrael földjéhez való jogunkat és tolvajnak neveznek minket. A teremtés történetére hivatkozva mondhatjuk nekik, hogy az Örökkévalóé az egész világ, Ő teremtette azt, így az is az Ő joga, hogy a zsidó népnek rendelje a Szentföldet.

A Jehosua próféta vezette honfoglalást követő 3200 évben folyamatos volt a zsidó jelenlét az országban, bár a zsidó lakosság létszámát gyakran tépázta meg az idegen hódítók (asszírok, babilóniaiak, perzsák, görögök, ró­maiak, bizánciak, arabok, keresztesek, törökök, britek) uralma. A száműzetésbe kényszerített zsidók mindig is visszavágytak őseik földjére, bizonyosságnak elég, ha csak belepillantunk egy imakönyvbe. „Izrael földjén élni felér a Tóra összes parancsolatával” – mondták a Talmud bölcsei, így minden korban voltak olyanok, akik nekivágtak a hosszú, veszélyes útnak, és megpróbálták megvetni a lábukat a pusztasággá vált, elhanyagolt országban.

A tömeges bevándorlás a 19-20. század fordulóján indult meg, elsősorban a Kelet-Európában tomboló antiszemitizmus hatására. Az első te­lepülések lakói megküzdöttek a mostoha körülményekkel, földeket törtek fel, mocsarakat csapoltak le és védték közösségeiket az arabok támadásaitól.

Megérkezés Izrael földjére

 

„Ha akarjátok, nem mese”

A Budapesten született Herzl Tivadar által életre hívott cionista mozgalom egy önálló zsidó állam megalapítását tűzte ki céljául Izrael földjén.

A mozgalom törekvéseinek első gyümölcse az 1912-ben kihirdetett Balfour-nyilatkozat volt, melyben a Szentföld felett mandátumjoggal rendelkező brit birodalom elismerte a zsidó nép jogát ősei földjére, és támogatásáról biztosította a zsidó nemzeti otthon megalapítását. Ezt a határozatot az ENSZ elődje, a Népszövetség is megerősítette 1922-ben, amikor ki­jelentették: „Ezen­nel elismerjük a zsidó nép és Paleszti­na történelmi kapcsolatát, mely alapján jo­guk van újjáépíteni nemzeti otthonukat abban az országban.”

Fontos megemlíteni, hogy a Palesztina kifejezés a római korból ered, és egy földrajzi területet jelöl. A mai Izraelben élő, különböző korszakokban, különböző helyekről érkezett arab lakosság csak a hatnapos háború után kezdte ezen a néven meghatározni a magának követelt országot és saját identitását.

A holokauszt után egyértelművé vált, hogy nem lehet tovább halogatni a zsidó állam megalapítását. Az ENSZ

1947-ben döntött a brit mandátumterület felosztásáról. An­nak keleti felén kikiáltották a Jor­dán Királyságot, nyugati felét fel­osztották a zsidó és az arab lakosság között, Jeruzsálemnek pedig nemzetközi státuszt rendeltek. A cionista mozgalom elfogadta a határozatot, a környező arab államok azonban azonnal támadást indítottak Izrael ellen. A tíz hónapig tartó függetlenségi háborúban a fiatal ország visszaverte Egyiptom, Szíria, Jordánia és Irak katonáit, és még növelni is tudta területét. Ezzel együtt számos zsidó települést evakuálni kellett Gus Ecionban, a Jordán-völgyben, Jeruzsálem környékén, illetve a jeruzsálemi óváros zsidó negyedében. Az arab kézen maradt Kelet-Jeruzsálemet, Júdeát és Somront Jordánia, a Gáza-övezetet Egyiptom szállta meg. Az arab országok egyike sem egyezett bele abba, hogy a szentföldi arab közösség saját államot hozzon létre, és egyikük sem adott állampolgárságot a háború elől menekülőknek.

Jeruzsálemi zsidók, 1895

Honvédelem, mint életforma

A következő évtizedekben Izraelnek sorozatos háborúkban kellett megvédenie határait és a felgyorsult bevándorlásnak köszönhetően egyre növekvő lakosságát. Az 1956-os szuezi válságot az 1967-ben vívott hatnapos háború követte, melynek során Izrael villámháborúban győzedelmeskedett a hatalmas túlerővel rendelkező ellenséges országok felett, és elfoglalta Jeruzsálem jordán megszállás alatti negyedeit, Júdeát, Somront, a Gáza-övezetet, a Színáj-félszigetet és a Golán-fennsíkot. Az arab válaszcsapásra 1973-ban, a jom kipuri háborúval került sor, melyből – bár jelentős veszteségek árán – ismét Izrael került ki győztesen. Libanonnal két háborút vívott Izrael, 1982-ben és 2006-ban.

 

A békefolyamat folyamatos kudarcai

1978-ban Izrael békét kötött Egyiptommal, melynek keretében kivonultak a Színájról. Ezt 1994-ben a Jordániával kötött békeegyezmény követte, illetve az oslói szerződés, melyben Izrael a Jasszer Arafat vezette terrorszervezettel, a PFSZ-szel egyezett meg a Júdea, Somron és Gáza területén fokozatosan létrehozandó arab állam megalapításáról. Az izraeli közvéleményt rendkívül megosztotta az úgynevezett „békefolyamat”, melynek során Izrael fegyverekkel látta el a Palesztin Hatóság rendfenntartó erőit, és egyre több arab településről vonta ki a hadsereg egységeit. A palesztinok azonnal merényletek sorozatát kezdték meg, melyek rengeteg izraeli áldozatot szedtek. A 2000-ben kezdődött második intifáda során a támadások száma megsokszorozódott, és több mint ezer izraeli vesztette életét.

Végül 2002-ben az izraeli hadsereg bevonult számos palesztin városba, és felszámolta a terrorfészkeket. Megkezdődött a biz­tonsági fal építése is, melynek ha­tására drasztikusan csökkent a me­rényletek száma.

2005-ben Áriel Sáron mi­nisz­ter­el­nök döntött a Gáza-övezetben épült zsi­dó települések felszámolásá­ról és 9000 lakosának kitelepítéséről. A kivonulást hónapokon keresztül tar­tó tiltakozóhullám előzte meg. Az övezetben hamarosan a Hámász ter­rorszervezet vette át az uralmat, és több ezer rakétát lőttek ki Izrael felé. Ez­zel két hadjáratot kényszerítettek ki.

Földért – terrort

A hatnapos háború hihetetlen diadalát sok vallásos zsidó csodaként értékelte, és elérkezettnek látta az időt a frissen elfoglalt, bibliai vidékek benépesítésére. Az izraeli kormányok is támogatták a zsidó települések létrehozását ezeken a területeken, elsősorban biztonsági okokból, de készek voltak területi kompromisszumokra is a remélt béke érdekében.

Ennek legsúlyosabb példája az volt, amikor – közvetlenül a hábo­rú után – Mose Dáján átadta a zsi­dóság legszentebb helye, a jeruzsá­le­mi Templomhegy ellenőrzését az iszlám vallási felügyeletnek, a Waqf-nak. A Lubavicsi Rebbe így ér­tékelte a területek átadásával meg­vásárolni kívánt nyugalom el­vét:

„Egyáltalán semmilyen előny vagy haszon nem származhat a területek átadásából, mert szavaik semmit sem érnek, ahogyan azt már láthattuk a múltban, az összes békére vonatkozó biztosíték ellenére … Minden alkalommal, amikor kitudódik, hogy területek átadásáról folynak a tárgyalások, újabb, pusztulást hozó terrorhullám veszi kezdetét.”

Amíg Izrael annektálta Kelet-Jeruzsálemet és a Golán-fennsíkot, addig Júdeát és Somront – melyre a nyugati sajtó Nyugati Partként vagy Ciszjordániaként hivatkozik – hivatalosan nem csatolta az országhoz. Az itt élő arab lakosság nem kapott izraeli állampolgárságot, ők a Palesztin Hatóság felügyelete alá tartoznak. A területet három különböző térségre osztották: az „A” térség a Palesztin Autonómia része, ide izraelieknek tilos és életveszélyes a belépés. A „B” térség palesztin polgári, de izraeli katonai ellenőrzés alatt áll, a „C” térséget pedig Izrael ellenőrzi.

 

Élet a „telepeken”

Júdea és Somron területén ma már 410 000 zsidó él, Jeruzsálem felszabadított és 1967 után épített negyedeiben pedig 390 000, így az izraeli zsidók mintegy 13%-a az ENSZ fogalmai szerint „telepes”. Az itt élő zsidók száma évről-évre növekszik, az izraeli átlagnál jelentősebb mértékben. Ennek oka a nagyobb gyermekáldás, az Izraelben mért legmagasabb várható élettartam és a folyamatos beköltözés. A szám lehetne még magasabb, azonban politikai okokból gyakran korlátozzák az építkezéseket. A lakosok az izraeli társadalom minden rétegét képviselik, élnek itt vallásosak és világiak, harediek és modern ortodoxok. Vannak, akiket a hit, másokat az ideológia vonzott ide, de olyanok is akadnak, akiket a szép környezet, a bibliai tájak ragadtak meg.

Júdea és Somron területén összesen 150 zsidó település található, többségük kistelepülés, de felépült több város is. A legnépesebb a haredi zsidók által lakott Modiin Illit (65 000

fő) és Bétár Illit (50 000 fő), illetve a főleg szekuláris lakosságú Máále Ádumim (40 000 fő) és Áriel (19 000 fő), valamint Givát Zeev (16 000 fő).

A települések nagy többsége úgynevezett jisuv kehiláti, azaz közösségi település, melyek jellemzően családi házakból állnak, de alapítottak mezőgazdasággal foglalkozó kibucokat és mosávokat is. Több jelentős méretű ipari parkot is létrehoztak, melyek több százezer arab számára is megélhetést biztosítanak. Sok helyen teszik termővé a földet, és az ókorhoz hasonlóan ma is különösen magas minőségű a hegyvidékeken előállított bor és olívaolaj, illetve a Jordán-völgyében termelt datolya.

Új élet, bibliai tájakon

Az első település, melyet a hatnapos háború után alapítottak, Kfár Ecion

volt. Az eredeti vallásos kibucot 1948-ban, egy nappal Izrael kikiáltása előtt foglalták el a jordán légió katonái, lakóit – négy ember kivételével – lemészárolták. A zsidó letelepedés szimbólumaként Kfár Ecion már 1967-ben újjáalakult, a függetlenségi háború előtt ott gyerekeskedő Chánán Porát rabbi vezetésével. A következő években számos jisuvot és kibucot, illetve egy várost (a bibliai Efrátot) alapítottak a környéken, mely ma Gus Ecion (Ecion tömb) néven ismert.

Gus Eciontól délre fekszik az ősatyák városa, Hevron, mely mindig is Izrael földjének egyik spirituális

központja volt. Itt található a Mách­péla-barlang, mely Ávráhám, Jicchák, Jáákov, Szárá, Rivka és Lea sírját rejti. A városban élő arabok 1929-ben – tehát jóval Izrael meg­alapítása vagy az 1967-es „megszál­lás” előtt – véres pogrom során űz­ték el a zsidó lakosokat. 1967 után azonban több épülettömböt sikerült ismét zsidó tulajdonba venni, s jelenleg 800 zsidó él újra az ősi vá­rosban. Hevron mellett épült fel Ki­riját Árbá városa, mely Hevron má­sik bibliai nevét viseli. A szent vá­rostól délre, Beer Sevá felé található a Hár Hevron területi önkormányzat, mely – akárcsak egykor – számos zsidó települést és mezőgazdasági területet foglal magába.

A Binjámin régió északról és ke­letről veszi körül Jeruzsálemet. Ma­gába foglalja Bét Él környékét, Si­lót, a Modiintól északra lévő vidéket és a Júdeai-sivatag települé­seit és. Északi határán kezdődik a Somron, melyet zöldellő hegyek és erdők jellemeznek. Legnagyobb zsi­dó településén, Árielben egyetem működik, melyet zsidó és arab diákok egyaránt látogatnak.

Gus Ecion – Bát Ájin

A Jordán-folyó völgyének déli részén és a Holt-tenger medencéjének északi felén fekszik a Bikát HáJárden megye, ahol nem sokkal a hatnapos háború után már megkezdődött a zsidó letelepedés, elsősorban a terület stratégiai elhelyezkedése miatt, hiszen itt húzódik a jordán határ. Izrael egyik legforróbb vidéke ez. Elsősorban kis, me­zőgazdasággal foglalkozó telepü­lések létesültek ezen a vidéken, me­lyen keresztülhalad az ország leg­hosszabb útja, mely a Vörös-tenger partján fekvő Éjlátot köti össze a libanoni határon fekvő Metulával 470 km

hosszan.

Naftali Deutsch írása

 

A cikk az Egység magazin 92. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.