Rabbi Ámi azt mondja, hogy hatalmasok azok az emberek, akik bíznak. Ezt láthatjuk a menyét és a kút – „chuldá u’bor” – történetéből is (Táánit 8. a), miből pedig arra következtethetünk, hogy még nagyobb az ereje azoknak, akik bíznak az Örökkévalóban.
Merőben furcsának hathat a párhuzam egy rágcsáló és a világ Teremtője között. A történet azonban olyan közismert volt a Talmud idejében, hogy nem is tartották fontosnak feljegyezni azt, elég volt hivatkozni arra. A történetet végül a nagy zsidó kommentátor, Rási mondja el röviden, és valamivel bővebben a Toszáfot is lejegyzi.
Volt egyszer egy nemesi családból származó hajadon, aki beleesett egy vízfogó árokba, mikor szomját akarta csillapítani. A közelben járt egy fiatalember, aki miután meghallotta a lány jajkiáltását, a segítségére sietett. Ám mielőtt a partra húzta a lányt, először megbizonyosodott arról, hogy nem-e egy démon akarja kelepcébe csalni. Amikor rájött, hogy egy hús-vér bajbajutott hajadont lát, akkor megígértette vele, hogy feleségül megy hozzá. A ciszterna szélén megesküdtek egymásnak, az egyik, hogy nem vesz el más nőt, a másik meg, hogy nem lesz más férfié. De kik legyenek a tanúk? Ekkor egy menyétet pillantottak meg a kút mellett, – legyen hát a menyét és a kút a tanúk, állapodtak meg, majd mindketten folytatták útjukat, merre eredetileg tartottak.
A leány hűségesen tartotta esküjét, minden kérőt kikosarazott, azonban az ifjú megfeledkezett esküjéről és egy másik nőt vett feleségül. A házasságból gyermek született, ám őt megmarta egy menyét és a harapásba a kicsi belehalt. Született még egy gyermekük, ő viszont a vízfogóba esett és belefúlt… „Miért büntet bennünket az Isten, ily kegyetlen, ilyen természetellenes módon?!” – kiáltott fel a letargiába zuhant anya, mire a férjébe végre bevillant, hogy a tragédiákért bizony ő a felelős, mert megszegte esküjét, s jelentkeztek a tanúk…
Az asszony megtudván férje történetét, kérte, hogy váljanak el, s cselekedjen esküje szerint. Elváltak, majd a férfi felkereste a megmentett leányt, aki még mindig hűségesen várta őt, aki bízott a menyétben és a kútban, s kinek bizalma megkapta jutalmát. Összeházasodtak, nagy családot alapítottak és boldogan éltek bizonyítva ezzel is a zsoltáros költő, Dávid király szavait (Zsoltár 101:6.), hogy az Örökkévaló szeme, mindig hívein van, kik megérdemlik a vele való szoros kapcsolatot.
Fotó: Zdeněk Macháček
| Mardochai Hajehudi, „A menyét és a vizfogó.”, Egyenlőség, 1899. 18. évf. 27. szám, 9–10. old. alapján. |
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.