A haifai születésű Ilan Goldfajn munkájának köszönhetően a brazíliai inflációt 20 éve nem látott szintre sikerült visszaszorítani.

A The Banker nevű brit szakmai lap Ilan Goldfajn-t választotta meg az év bankárának. A zsidó származású szakembert a brazíliai infláció leszorítása miatt tüntettek ki.

Goldfajn az izraeli Haifán született, majd Rio de Janeiróban nőtt fel, ahol tavaly nevezték ki a brazil nemzeti bank elnökének. Munkájának köszönhetően 2017-ben 2.95-ös szintre sikerült leszorítani az infláció szintjét, amire 20 éve nem volt példa – olvasható a Ynetnews honlapján.

Az 51 éves pénzügyi szakember korábban a privát és közszférában egyaránt bizonyított; többek között Brazília egyik legnagyobb bankjának, az Itaunak vezető közgazdászaként, valamint az ország helyettes banki kormányzójaként is tevékenykedett, továbbá a Világbanknak és az IMF-nek is dolgozott tanácsadóként.

A héberül, angolul, portugálul és spanyolul folyékonyan beszélő közgazdász a brazil zsidóság életében is aktív szerepet tölt be. Goldfajn a riói Liessin Zsidó iskolában is tanult, és korábban is hangsúlyozta: „Brazíliának sok tanulnivalója van Izraeltől”.

zsido.com

Kép forrása: Agencia Brasil

Megszakítás