Mózes harmadik könyvének utolsó fejezete, a Bechukotáj. Egyfajta összefoglaló, amely ismételten lefekteti a korábban már ismertetett szabályokat. „Ha a parancsolataim szerint jártok” – indul a szakasz, amelyből megtudjuk, milyen jutalmakra számíthatunk, amennyiben az Örökkévaló szabályrendszere szerint cselekszünk, és milyen büntetések várnak ránk abban az esetben, ha nem.

Ha a törvényeim szerint jártok és parancsolataimat megőrzitek és megteszitek azokat, akkor megadom esőiteket az ő idejükben és a föld megadja termését, a mező fája megadja gyümölcsét. (3Mózes 26:3-4)

A flóra és a fauna, vagyis a növény- és az állatvilág léte nagyban függ a víztől és az esőtől. Különösen igaz ez Izraelben, ahol a klimatikus és földrajzi viszonyok miatt az eső kulcsfontosságú minden egyes évben a túlélés szempontjából. A zsidó nép, Izrael, a Tóra és a benne foglalt micvák vagyis a tiltások és a parancsolatok mind egyetlen nagy egységet képeznek. Ha a zsidó nép betartja a parancsolatokat, akkor annak természetes folyománya az időben hulló csapadék és ennek következtében a jó termés. Ha azonban másként történik és a zsidók letérnek az Isten által kijelölt útról, akkor annak természetes következményeként nem lesz áldás a cselekedeteiken, elmarad az eső, aszály jön, nem lesz termés…

Nem büntetés ez, csupán a világ rendje a zsidó nép számára, ahogyan az ember keze is megég, ha tűzbe nyúl. Az sem büntetésként történik, hanem azért, mert a világ rendje szerint a tűz éget.

Összeállításunkban az esővel kapcsolatos tényekkel és történetekkel ismerkedhetnek meg olvasóink.

1. Eső és harmat

Az eső (héberül gesem vagy mátár), illetve nyári párja, a harmat (tál) olyannyira fontos, hogy a mindennapi imákban is megemlítik őket. Tavasztól őszig harmatért, ősztől tavaszig pedig esőért imádkoznak az Örökkévalóhoz. Isten több ízben is megígérte a Tórában, hogy abban az esetben hullik csupán elegendő eső az országban, ha a zsidók betartják a parancsolatokat. Amellett, hogy a mindennapokban imádkoznak az esőért, illetve a harmatért, évente egyszer, pészahkor elmondják a harmatért való imát, smini áceretkor pedig az esőért könyörögnek Istenhez. Zájin chesvántól, chesván hó hetedikétől imádkoznak aktívan az esőért, mert ez volt az az időpont a Szentély idejében, amikorra a legkésőbb útnak indult zarándokok is átlépték az Eufráteszt és visszaértek Babilóniába.

Tfilát tál – ima a harmatért

Ebben az évben igazán nem lehet okunk panaszra, „jól imádkoztunk”, mondják az izraeliek, hiszen igen nagy mennyiségű csapadék esett, olyannyira, hogy még peszáchkor is hullott az égi áldás, eső, hó és jég formájában is. Évtizedek óta példa nélkül álló időjárási jelenségnek voltak tanúi az izraeliek: peszáchkor hó hullott és jég esett. Az egész mediterráneum fölött … Olvass tovább

2. Jore és málkos

A héber nyelv megkülönbözteti a jorét, ami az első és a málkost, ami az utolsó esőt jelenti. Ez a nyelvi megkülönböztetés is azt mutatja, hogy milyen nagy jelentősége van az esőnek. Mózes ötödik könyvében, a Dvárimban szerepel a Smában, az egyik legfontosabb imában is idézett részlet:

És lesz, ha hallgattok parancsolataimra amelyeket én ma nektek parancsolok… akkor megadom országtok esőjét annak idejében, az őszi esőt és a tavaszi esőt…(5Mózes 11:13-14)

3. Amikor az eső rosszat jelent

Eső képviselte az isteni büntetést Noé nemzedékében, ez volt a mábul, vagyis az özönvíz. Azt mondják, az ijár hónapban hulló eső gyógyulást hoz, ám ha sávuot, a tóraadás ünnepe után is esne még, azt rossz jelnek kellene elkönyvelnünk. Ellentétben az őszi-téli esővel, amelynek neve: gismé bráchá, az áldás esője. Persze csak addig, amíg nem képez hirtelen lezúduló, rendkívül gyors folyású patakokat a sivatag nyáron száraz folyómedreiben, mely esetben ugyanis nem tanácsos az útjába állni.

Ezen a télen bőségesen hullott az áldás Izraelre

A Szentföld egyik legveszélyesebb természeti jelensége a sitáfon. Mint arról korábban beszámoltunk, decemberben évtizedek óta nem látott mennyiségű eső esett Izrael északi és középső területein, és az esőzések továbbra is tartanak. A Kineret (Galileai) tó vízszintje nagyjából 1,8 méterrel emelkedett meg.  A szokatlanul nedves és hűvös hétvége után ismét csapadékos napok következtek, ami igencsak jót … Olvass tovább

4. Choni hámeágel

Egy híres történet a misnában Choniról, a polgári időszámítás kezdete előtti első században élt bölcsről, tóratudósról és csodatevőről szól:

Annak jeleként, hogy a zsidók eltértek a parancsolatoktól, szörnyű szárazság sújtotta Izrael Földjét. Súlyos éhínség fenyegetett és a bölcsek elhatározták, hogy a rendkívül istenfélő és tudós ember hírében álló Chonihoz fordulnak, akinek csodás tetteiről több helyen beszámol a Talmud. „Imádkozz, hogy essen az eső” – kérték. Choni imádkozott, ám semmi nem történt. Ekkor Choni egy kört rajzolt maga köré a porba, és így szólt: „Addig nem mozdulok el innen, amíg nem kezd esni az eső”. Ekkor apró cseppekben szemerkélni kezdett az eső. „Örökkévaló Isten, nem ilyen esőt kértem” – mondta Choni, mire hatalmas, ökölnyi cseppekben kezdett hullani az égi áldás. „Örökkévaló Isten, nem ilyen esőt kértem” – mondta ismét, ekkor rendes cseppekben kezdett esni az eső.

Esett és esett, az embereknek már menekülniük kellett. Ekkor Choni megértette, hogy az emberiség nem érdemelte ki a jó esőt annak a megfelelő idejében, ahogy a Tóra ígérte. Azt mondta neki Simon ben Setách, a Szánhedrin (legfelsőbb bíróság) feje: „Ha nem Choni lennél, most bizony bajba kerülnél. De mit tehetnék ellened, amikor tiszteletlenül viselkedsz Istennel és Ő teljesíti az akaratodat, akár a rendetlenkedő gyermek, akinek az apja is teljesíti a kívánságait.”

A zsidók számára olyan a Tóra, mint a halaknak a víz

Nem növényt vagy állatot mutatunk be, hanem azt az anyagot, amelyikre mind a növényeknek, mind az állatoknak szüksége van.

5. A Baba Száli

Hasonló csodák napjainkban is esnek különösen istenfélő emberek közbenjárására. Az alábbi történet a Baba Száliról (1890-1984) szól, akinek nevéhez számtalan csodatétel fűződik:

Akkor történt, amikor a Baba Száli még Marokkóban élt. A faluban új mikvét (rituális fürdő) készítettek különlegesen pontosan kimért kabalisztikus méretek szerint. A mélyen a földbe vájt medence az alatta feltörő természetes forrásból kapta a vizét. Ám egy nyári napon a forrás elkezdett apadni, és hamarosan kiszáradt a mikve. Természetesen a közösség vezetőjéhez fordultak tanácsért, ő pedig elrendelte, hogy készítsenek egy másik, szintén különleges előírásoknak megfelelően kimért mikvét. A munkások neki is álltak, kiásták a szükséges medencét, ám nyár közepén Marokkóban nem esik az eső, nem tudták, hogyan fogják megtölteni. A medence megtöltéséhez tiszta esővízre volt szükség. A Baba Szálihoz fordultak, aki elment a helyszínre, majd égnek emelte a tekintetét, és így imádkozott: „Világ Ura! Elrendelted, hogy tiszták és szentek legyünk. Mindent megtettünk, amit csak tudtunk, hogy ezt elérhessük, legjobb tudásunk szerint megépítettük ezt a mikvét, most pedig Tőled függ, hogy használni is tudjuk, a Te neved megszentelésére.” A ragyogó kék égen hirtelen felhők jelentek meg, és hamarosan szakadni kezdett az eső. Nemsokára tele volt a mikve medencéje.

Fotó: Thomas Couillard on Unsplash