Antonio Tajani támogatásáról biztosította a zsidó közösségek abban, hogy szabadon gyakorolhassák vallásukat.

A brüsszeli nagy zsinagógában tartott beszédében Tajani felszólalt a kóser vágás és a körülmetélés betiltása ellen, mely számos tagországban a törvényhozás napirendjére került.

„Európa nem lesz képes egységet teremteni az emberek között és integrálni a társadalom minden csoportját, amennyiben korlátozza, vagy betiltja az egyes közösségek vallási szokásait, mint amilyen a körülmetélés vagy a rituális vágás. Akkor érezheti magát minden állampolgár biztonságban, ha megvédik jogait és megőrizheti identitását. Ez teremt egységet és egyenlőséget, melyek a harmonikus élet feltételei. Ez Európa egyik alapértéke” – jelentette ki Tajani. „Büszke vagyok rá, hogy az Európa Parlament élén állhatok, mely visszahozta a vallási kérdéseket a politikai életbe, s mely meghatározza Európa jövőjét” – tette hozzá.

A konferencia során Avraham Gigi, Belgium főrabbija átadta Antonio Tajaninak a főleg lubavicsi küldötteket és más ortodox rabbikat tömörítő Európai Rabbik Konferenciájának díját. A másik díjazott Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke volt, neki az Európai Rabbik Konferenciájának elnöke, Pinchas Goldschmidt rabbi adta át a kitüntetést.

Az elismeréssel a két politikus küzdelmét kívánták megköszönni, amelyet az antiszemitizmus ellen és a szabad vallásgyakorlás védelmében folytatnak.

„Nem lehetünk közömbösek a vallási vezetők és a vallási előírások irányában. Mindannyiunknak felelősségteljesen és bölcsen kell döntéseket hoznunk. Összefogással kell megvédenünk és megőriznünk Európa polgárainak vallási identitását. Az Európa Parlament továbbra is elítéli az antiszemtizmus és a gyűlölködés minden formáját, folytatja az ezzel kapcsolatos küzdelmét és megvédi a szabad vallásgyakorlás jogát” – mondta Tajani.

A parlament elnöke a holokauszt-oktatás fontosságára is felhívta a figyelmet. „Ha nem tudjuk, hogy miként őrizzük meg a gonoszság és a brutalitás emlékét, akkor azt sem fogjuk tudni, hogy miként vehetjük fel a harcot ellene. A gyermekeinknek gyökereket és szárnyakat is kell adnunk” – mondta.

Frans Timmermans a következőket fűzte hozzá: „Ismét azt kérem önöktől, hogy tájékoztassanak minket minden olyan esetről, melyek során közösségük ellen uszítanak valamelyik tagországunkban. Nem tűrünk semmilyen törvényt, vagy szabályozást, mely a vallási szokásokat kívánja korlátozni, legyen az a körülmetélés vagy a kóser vágás, mert azzal csorbítanák az európai polgárok vallásszabadsághoz való jogait. Minden eddiginél határozottabban kiállunk az európai zsidó hagyományok zavartalan folytatásáért”.

zsido.com

Forrás: Arutz7

Megszakítás