Az ENSZ a tankönyvek felülvizsgálatát ígérte, aztán feladta.
Az utóbbi időben számos alkalommal érte kritika az ENSZ által működtetett palesztin iskolák tankönyveit, melyek tagadják Izrael létét, delegitimálják a zsidó államot, éltetik a terrorizmust és azt tanítják a gyerekeknek, hogy a zsidóságnak történelmileg nincsen köze a mai Izrael területén található szent helyekhez. Az iskolákban a holokausztról is tilos tanítani.
A tananyag szerint a zsidók idegen megszállók a Szentföldön, gonoszok és vérszomjasak, és egyetlen céljuk a palesztinok elpusztítása. A könyvek még a kétállami megoldásról sem tesznek említést, a gyerekeket arra tanítják, hogy fő feladatuk Palesztina felszabadítása „a Jordán-folyótól a Földközi-tengerig”, mely természetszerűleg Izrael megsemmisítésével járna. Az iskolákat és az iskolai programokat gyakran nevezik el terroristákról.
A számos panasz következtében a világszervezet bejelentette, hogy felülvizsgálják a tankönyveket, és megteszik a szükséges változtatásokat. A szavakat azonban nem követték tettek, mert a Palesztin Hatóság követelte az eredeti tananyag megtartását és „az elfogadhatatlan változtatások” elvetését.
Az ENSZ palesztin területeken működő szervezete, az UNRWA vezetője, Pierre Krähänbühl Rámállában találkozott a Palesztin Hatóság miniszterelnökével, Rámi Hámdállával, hogy megbeszéljék a tankönyvekkel kapcsolatos „félreértéseket”. A Hatóság és a Gáza-övezetet uraló Hámász terrorszervezet is azzal fenyegette meg Krähänbühlt, hogy a tananyag megváltoztatása esetén azonnal megszakítják az együttműködést az UNRWA-val. A palesztin oktatási minisztérium szerint az új tananyag „sérti a palesztin nép történelmét és küzdelmét”, és nem kívánják fenntartani a kapcsolatot a világszervezettel, amennyiben mégis az új szövegek bevezetése mellett döntetnének. Az UNRWA végül úgy döntött, nem vezetik be az új tankönyveket, folytatódhat az uszítás.
AZ UNRWA által működtetett iskolákban jelenleg 312 000 gyermek tanul, közülük 262 000-en Gázában, 50 000-en pedig Jeruzsálemben, és a Palesztin Hatóság ellenőrizte településeken.
Forrás: United with Israel