Különleges országjárásra indult az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség. A túrák résztvevői felkeresik azokat helyszíneket, amelyek egykor pezsgő zsidó közösségi életnek adtak otthont, és adományokat visznek a rászorulónak. A „Hitközség a közösségért” elnevezésű program célja, hogy a szociális, kulturális és oktatási együttműködés közel hozza egymáshoz a főváros zsidó közösségét Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye kistelepülésének lakóival.
Zötyög a furgon Szorgalmatos határában. Adományokkal teli a csomagtér: tartós élelmiszerek, mosószer, tisztálkodási szerek. Azoknak szállítják ki a falugondnoki járművel a csomagokat, akik nem tudták a polgármesteri hivatal elől saját maguk elvinni. Sokan vannak így, ami nem is csoda, hiszen egy-egy csomag 17-20 kilós, megemelni sem könnyű, nemhogy hosszasan cipelni.
A furgonban ül a település polgármestere, Takács Pálné Kovács Piroska és Faith Asher, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) rabbija, aki képletesen is hosszú utat tett meg, hogy itt lehessen most, ebben a szabolcsi faluban, miután a nemrégiben felújított és megnyitott budavári zsinagóga rabbijának választották.
Egy idősebb, nehéz sorsú házaspárhoz megyünk. 17 évvel ezelőtt az akkor 16 éves fiuk kiugrott a mozgó vonatból, mert az nem állt meg az állomáson. Olyan szerencsétlenül esett, hogy súlyos sérüléséből azóta sem gyógyult fel. A fejét ért ütés agytörzsi károsodást okozott, ettől teljesen lebénult, s éberkómás állapotban van.
– Ebbe aztán belebetegedett az apja és az anyja is. Hihetetlen veszteség ez, nagyon értelmes fiú, sokra vihette volna – meséli a polgármester asszony. Megállunk egy ház előtt, a hatvan körüli édesanya a kapuban áll. Bekísér minket. Az utcafronti szobában egy nagy ágyon fekszik a fiú, nemrégiben töltette be a 33. életévét. Szilárdnak hívják. Szemei élénkek, folyamatosan cikázva követi, mi történik körülötte. Asher rabbi megáll az ágyánál, bemutatkozik.
– Adj egy mosolyt – nógatja az édesanyja. Majd felénk fordul: – Valamennyire itt van ám velünk. Bohóckodásra fogható, nevet a szeme, ha hülyeségeket mondunk. Sokat nézi a tévét. A Piedone filmeket szereti, a harcias filmektől viszont megijed. Annak idején a mákos tészta volt a kedvence. Most csak szondán keresztül tudok neki pépesített ételt adni. A leturmixolt levesek azért nem tartoznak a kedvencei közé. A baleset 17 éve történt, azóta mind így vagyunk, csendesen, magunkban. Nagy kihívás volt őt hazahozni és otthon ápolni, mindent fel kellett áldoznunk ezért – mondja.
– Az Örökkévaló aszerint adja a kihívást, hogy ki képes azzal megküzdeni – teszi hozzá Asher rabbi, mire az édesanya nagyot sóhajt, amiben mintha ott rejlene az is, hogy ez azért túl nagy kihívás. Aztán, mintha közben magával is vitázna, hirtelen megrázza a fejét, a fiához fordul, és azt mondja: – Az is jó, hogy itt vagy köztünk, és mosolyogsz ránk. És a fiú szeme, ahogy ránéz anyjára, mintha valóban fölragyogna: mosolyog.
Később egy ötgyermekes fiatal nőhöz kopogtatunk be. A kertben elszórt játékok. Az anya megtört, a földet nézi, miközben átveszi Asher rabbitól a csomagot. Sír. A polgármester asszony azt mondja, a nő egyedül neveli az öt gyereket, nélkülözésben, hiszen a családi pótlék és az anyasági ellátás szinte semmire nem elég. A gyerekek apja nemrégiben magukra hagyta őket.
Sok errefelé a nagy család: egy tízgyerekes édesanyához megyünk. Egyik fia Debrecenben van, kórházban. Másfél éve diagnosztizáltak nála rákot, most kapott új csontvelőt. Az édesanyja azt meséli, egy kísérleti gyógyszerprogramnak köszönhető, hogy most erőre kapott a fia. Nagyon reménykednek.
– Nem adja fel, küzd – teszi hozzá. A polgármester asszony róluk is szeretettel beszél, mikor visszaindulunk a községházára. – Meghalt kétéves korában az első gyerekük, az is rákos volt. Talán akkor határozták el, hogy annyi gyereket vállalnak, amennyit Isten ad nekik.
Mire visszaérünk a községháza elé, már várnak ránk azok a családok, amelyeknek nem kell segíteni. Többségük harmincas-negyvenes nők, gyerekeiket egyedül nevelik. Sokszor olvassuk a szakirodalomban, hogy a gyerekszám szegénységi kockázat, mert Magyarországon a gyerekes családok, illetve a gyerekeiket egyedül nevelő anyák élnek a legnagyobb nélkülözésben. Az embert azonban akkor is arcul csapja a valóság, ha tisztában van a tényekkel.
A sorban egy hajlék nélküli, középkorú, rongyokba bújt férfi áll. Őt is odahívja a polgármester asszony.
– Gyere Feri, te is közénk tartozol – szól hozzá, és a gesztusában nincs semmi leereszkedés, sokkal inkább az elfogadás higgadtsága. A férfinak nincs háza Szorgalmatoson, a szőlők közötti présházak egyikében húzza meg magát. A polgármester nem akar ítélkezni, annak ellenére sem, hogy a környéken divatos szegények és szegények között különbséget tenni.
De hogy is kerülünk Szorgalmatosra Asher rabbival? Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség országjárásba fogott. A program célját így foglalták össze a szervezők: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ez a zsidó hagyomány legfontosabb parancsa. Zsidó közösségként kétszeres a felelősségünk, hogy a segítségnyújtás ne álljon meg közösségünk falainál”. A program egy másik parancsot is követ: „Szebb dolog nincs annál, mint amikor az ember ad”. A zsidóság egyik alapértéke a jótékonyság, amit héberül cedáká-nak neveznek. Cedáká, azaz igazságtétel. A tanítás szerint azért rendezte az Isten úgy, hogy az emberek között egyenlőtlenségek legyenek, hogy azokat majd egymás között kiegyenlíthessék.
Ennek szellemében látogatja végig az 1 százalékos adófelajánlásoknak köszönhető adományokkal és az együttműködés szándékával az EMIH Magyarország legszegényebb régiójának településeit, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye falvait. Asher rabbival Szorgalmatosról Tiszadobra megyünk.
Ott is elkél a segítség, a település a leghátrányosabb helyzetű magyarországi helyszínek egyike. A szükség itt is sokkal nagyobb, mint ahány adománycsomagot az EMIH hozni tudott, így az osztást a helyi családsegítő munkatársai szervezik. Az adományok átadásánál, a községházán, Faith Asher is jelen van. Mielőtt a családok megérkeznének, a rabbi és Bán György polgármester aláírják az EMIH és a település között létrejövő együttműködési megállapodást.
E kistelepülésen kevés a munkalehetőség, de az önkormányzat élt a közmunka kínálta lehetőségekkel, és létrehozott egy önkormányzati farmot.
– Csodálatos a természet itt – meséli a polgármester, miközben arról beszél hosszan, hogyan épül ki lassan a turizmus a község fő látnivalója, az Andrássy-kastély köré, amelyet nemrégiben újítottak fel. – Évente húszezren kíváncsiak a műemlékre. A Tisza ezen a szakaszon volt a legkanyargósabb, ezért kezdték el 1846-ban itt a szabályozását. Amint ez megtörtént, számos holtág jött létre, amelyek hosszasan, több ezer hektáron terülnek el a települést körbeölelve. A holtág-rendszer egészen benyúlik Tiszalúc alá – magyarázza Bán György, akitől azt is megtudjuk, hogy a felszín alatt 186 méter mélyen olyan ivóvízbázis húzódik, amely egyedülálló az országban. Az még a jövő kérdése, hogy a vizet hogyan fogják kinyerni, és a helyi lakosokhoz, illetve a környéken lévő településekbe eljuttatni. Amire Asher rabbi azt mondja: ha van jó gondolat, akkor lesz támogatás is hozzá az Istentől.
Nem hétköznapi az a történet sem, hogy miként fedezték fel ezt a természeti kincset. A második világháború alatt itt harcoló német katonák a Tisza két partját összekötő fahidat felrobbantották. A másik oldalon, a településen túl, olajat kerestek. – Ideát lövöldöztek, ott dolgoztak – idézi fel Bán György. Az olaj helyett azonban artézi víz bugyogott fel. Így derült ki, micsoda érték található a település alatt.
Közben megérkeznek az emberek a csomagokért, szinte csak nők. Fiatalok, karjukon kisgyerekekkel, valamint fejkendőben és cekkerrel a falu idős asszonyai. A polgármester bemutatja Asher rabbit, majd elmondja az EMIH-el kötött megállapodás részleteit.
– Tudom, hogy sokszor éri az a bírálat a hivatalt, hogy a polgármesternek többet kéne segítenie a rászorulókon, de a költségvetésünk eléggé behatárolt. A pénzeket feladatokra kapjuk, nem segélyre. De Isten megadta, hogy 2012-ben kitaláljuk az önkormányzati farmot, azt, hogy a közmunkára szánt pénzből nem csak árkot fogunk tisztítani. A farm ma már évi 30 millió forintot termel, és onnan látjuk el alapanyagokkal a falu intézményeinek konyháját és a lakókat is – mondja, majd hozzáteszi: – Adományt elfogadni nem szégyen, tudjuk, hogy jó szívvel hozták a vendégeink. A polgármester ezután arról beszél a megjelenteknek, hogy annak idején zsidó családok is éltek a településen. – Az önök nagyanyja, nagyapja normális kapcsolatban élt a zsidó lakossággal. Ha lennének zsidók a településen, most is szívesen élnénk velük. Nálunk a falu gondját viselte a zsidó temetőnek. Van egy holokauszt emlékművünk is, amelyet nem tiportak meg, nem rongáltak meg.
Aztán Bán György a teremben ülők felé fordul és köszönti a település legidősebb lakóját, Zsuzsi nénit, aki néhány hete töltötte be a kilencvenedik életévét.
– Emlékszik-e Zsuzsi néni, 1945 előtt hány zsidó család élt Tiszadobon?” – kérdezi tőle a polgármester. Asher rabbi előzetesen elmondta, hogy tanulmányozta a település történetét, a leírások szerint nyolc zsidó család élt a településen. Zsuzsi néni azonban nem így emlékszik. Ő határozottan állítja, hogy 22 család élt itt, név szerint is tudja őket, sőt arra is emlékszik, hol, melyik házban laktak. Asher rabbi meg is beszéli Zsuzsi nénivel, hogy nemsokára újra felkeresi az EMIH a települést, és részletesen feljegyzik, kikre, mire emlékszik az idős asszony. Ehhez hozzátette: „A tanítás szerint a zsidóknak kötelességük más felekezetekhez tartozókról is gondoskodni. Az, hogy itt vagyunk, csak a kezdete egy baráti kapcsolatnak. Legközelebb már a falunapon együtt ünneplünk önökkel. Tiszadob különleges falu, különleges bája vannak ennek a helynek.”
A búcsút követően az emberek átveszik az adománycsomagokat. A haza felé vezető út keresztülvezet a falun. Elhaladunk a holokauszt emlékmű mellett. Igaza volt a polgármesternek, valóban gondozzák a helyet. Az emlékmű mellett egy kis parcellányi föld terül el. Virágokat ültettek kerítés gyanánt az üres föld köré. Itt működött a kóser vágóhíd, ami ellátta az ortodox vagy status quo ante családokat. Aztán elhaladunk egy zsidó terményforgalmazó család kicsiny magtára mellett. Apró kis emlékek, amelyek arról tanúskodnak, hogy egykor a mindennapok része volt errefelé a zsidó lakosság.
Ónody-Molnár Dóra
|
Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.
A zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről. A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját. Az EMIH technikai száma: 1287 |