Az „egész zsidóság” – egyetlen CD-n

A teljes Tánách (zsidó Biblia), minden ismert kommentárja, a Misna, a babilóniai és a jeruzsálemi Talmud, a szerteágazó Midrás-irodalom, Maimonides, Nachmanides, Gersonides, a chászid irodalom, a Kabbala-irodalom és még sok minden egyetlen CD-Rom lemezen

Ezt látni – és használni – kell, ahhoz hogy elhiggye az ember. A technológia fejlődése nem lépett át a hagyományos zsidóság fölött – ahogy sokan gondolták aggódva, vagy kárörvendve – hanem magával ragadta azt. Ma már nemcsak, hogy lefordítják hetven nyelvre a zsidóság örökérvényű alkotásait – Steinsaltz rabbi angol Talmudjától kezdve, Keháti Misnájotján keresztül (angol, francia és rövidesen orosz nyelven) a Chábád magyarnyelvű Tánjá-jáig (rövidesen megjelenik Budapesten, a helyi lubavicsi képviselet kiadásában), hanem az egész az érdeklődők rendelkezésére is áll – számítógépen.

Bár-Ilán az első

 

A „jiddiskeit” számítógépre vitele Izraelben néhány éves múltra tekint vissza. Az első a Bár-Ilán – vallásos – Egyetem SUT projektje volt (SUT = a Séélot UTsuvot) Az egyetem tudós kollégiuma létrehozott egy számítógépes CD-lemezt, mely a többezer éves, hagyományos zsidó irodalom minden ágazatát felöleli, a bibliától és exegétáitól kezdve, a halachikus irodalmon keresztül – beleértve a Midrást, Maimonidest, az „első” és „későbbi” háláchá jeles művelőit és válaszaikat a nekik szóban vagy írásban feltett kérdésekre – SUT – napjaink irodalmáig, és így szinte SUT-ba dobta a nagy fóliánsokat, azok tartalmát egy kis kerek műanyag micsodára programozva.

(Egy neves rabbi barátom, aki maga is a számítógép és a CD-Rom megszállottja lett az utóbbi időben, tréfásan figyelmeztet, ne beszéljek tiszteletlenül a nagy fóliánsokról, mert azok nem váltak fölöslegessé, mivel „nem ugyanaz egy blátt gemoret tanulni egy óriásméretű, pontozás és írásjelek nélkül nyomtatott könyvből, mint egy gombnyomásra működő képernyőről…”. Barátomnak persze igaza van, de azért ő is minden nap órákat tölt a képernyő előtt.)

Nemrégen jelent meg a „Tóra-lemez” (héberül Hátáklitor Hátoráni), vagy hivatalos angol nevén „The Tora CD-ROM Library”. Míg a Bár-Ilán projekt főleg a halachikus responza-irodalom világát öleli fel – és mint ilyen, szinte nélkülözhetetlen gyakorló rabbik számára – addig a most megjelent Tóra-lemez – mindent felölel ami ezen a szakterületen fontos.

Ezek a lemezek forradalmasítják a Tórának és kommentárjainak tanulását, laikusok számára is betekintést engednek a szerteágazó Háláchá irodalomba.

 

Breszlav, Lublin, Prága

 

Külön említésre méltó a lemezen található bőséges válogatás a chászid és az ún. morális – muszár – irodalom művelőinek alkotásaiból. Itt találjuk a breszlavi reb Náchmán műveinek több kötetét, a prágai Lőw rabbi (Máhárál) írásait, a lublini rabbi Cádok Hákohén magyarázatait, a már említett Tánját, a Báál-Sém-Tovnak tulajdonított Cváot Hárivást, Maimonides főbb műveit, köztük a Tévelygők Útmutatóját (More Növuchim), Nachmanides fontosabb könyveit stb.

Külön lemezen is megkapható a Tóra és kommentárjai, a Talmudok, stb. Egy-egy ilyen külön témájú lemez ára 80 dollár körül van és a forgalombahozók – a jeruzsálemi D.B.S. computer vállalat kipróbálásra is odaadja őket és gyakorlati útmutatást is ad a használatukhoz.

* * *

Gyerekeknek minden vicc új, ezzel szemben a gyerekek nagyon is fogékonyak a számítógép, az Internet csodálatos világa iránt. Nem biztos, hogy ugyanez a helyzet az idősebb generációkkal is. Ezért talán nem érdektelen legalább érzékeltetni, mi mindent is „tud” egy ilyen CD-lemez, ami hasonlít a régebbi hanglemezekre, csak sokkal kisebb azoknál.

Konkordancia gombnyomásra

 

Ha például arra vagyunk kíváncsiak, hányszor és hol fordul elő a Bibliában a chásmálszó (ami Ezékiel látomásában olvasható és ott jelentése homályos, de a modern héber nyelven villanyt, vagyis elektromosságot jelent), csak be kell írni a szót a megfelelő „ablakba” és máris érkeznek az idézetek, amit ki is lehet nyomtatni a számítógép nyomtatóján. Ha azt is tudni akarjuk, hogyan magyarázza a chásmál szót valamelyik neves exegéta, vagy hogyan fordítja arameusra Onkelosz, vagy Jonátán, elegendő kiválasztani Onkelosz, vagy Jonátán, Rási, Rálbág (Gersonides), Rádák (Kimchi), Ibn Ezra, Rámbán (Náchmánides), Rásbám (Rási unokája) stb. nevét és máris érkezik a válasz – boszorkányos gyorsasággal és megdöbbentő pontossággal.

Elgondolkoztató milyen óriási jelentősége lenne egy ilyen lemeznek a budapesti Rabbiképző könyvtárában, a Pedagógium tanári szobájában, vagy a Bálint Ház könyvtárában. Ha csak egyetlen ember akad, aki eléggé tud héberül ahhoz, hogy a lemezt használja és a köz kincsévé tegye – előadások, vagy kiadványok formájában – máris az egész budapesti, sőt magyarországi zsidó közösség venné hasznát annak. A lemezről kinyomtathatók kivonatok vagy akár egész fejezetek egyes könyvekből vagy kommentárokból – ezeket, megfelelő fordítás és magyarázatok segítségével a köz kincsévé lehetne tenni. A CD Magyarországon is forradalmasíthatja a zsidó oktatást.

Egy Tálmid-Cháchám a városban…

 

A lemez és egy megfelelő számítógép segítségével bárki a helyi Tálmid Cháchámszerepét is sikerrel betöltheti.

Talán fölösleges mondani, hogy a fent említett szellemi kincsek angol nyelven is léteznek, hiszen a héber CD-t amerikai zsidók készítették. Egyszer talán elmeséljük, itt a lemez létrejöttének történetét, születésének körülményeit, elterjedtségét és azt a központi feladatot, amit a zsidó szellemi kincsek megmentésében betölt.

 (Megfelelő anyagi háttérrel létre lehetne hozni egy hasonló, magyarnyelvű CD-t is – ami házhoz hozná a magyarul beszélő és olvasó zsidóknak az Instant Tóra titkait).

Addig is a budapesti Chábád Lubavics egyesületnél megtalálható az említett Bár-Ilán féle CD-lemez. Bárki, akinek tudományos munkájához szüksége van valamilyen zsidó információra – vagy egyszerűen csak érdeklődik valami iránt – forduljon szerkesztőségünk címére; igyekszünk segítségére lenni.

Naftali Kraus

Megjelent: Egység Magazin 7. évfolyam 28. szám – 2014. július 30.

 

Megszakítás