Kohn Ilonát a magyar katonaság és csendőrség gyilkolta meg az újvidéki mészárlás során.
Kohn Ilona, más néven Jelena Kon 1882-ben született Kismartonban, a szőlőtermesztéssel és kereskedelemmel foglalkozó Spitzer család gyermekeként. 1904-ben Kohn Gyulával kötött házasságot, ezután a vajdasági Újvidékre költöztek, ahol férje a hitközség megbecsült tagja volt. Ilona hamar otthonra talált a városban és több jótékonysági szervezet munkájához csatlakozott. Az 1920-as évek gazdasági válsága során tömegek kerültek az éhezés szélére, ezért Ilona Kora Hleba (Kenyérhéj) néven jótékonysági alapítványt hozott létra az akkor már Jugoszláviához tartozó városban.
A soknemzetiségű Vajdaságban a különböző etnikai csoportokhoz tartozó nélkülözők a saját közösségük által fenntartott karitatív szervezethet fordultak segítségért. A Kenyérhéj azonban mindenki előtt nyitva állt, nemzetiségi vagy vallási hovatartozástól függetlenül. Ezzel együtt Kohn Ilona alapítványát általában zsidó szervezetként tartották nyilván, mert támogatóinak nagy többsége a zsidó közösséghez tartozott. A város életében egyébként is nagy szerepet játszott a zsidóság: a 40 000 fős lakosság 10%-a tartozott a hitközséghez. A Baumhorn Lipót által tervezett szecessziós zsinagóga Újvidék egyik büszkesége volt. A húszas években megalakult a Zsidó Politikai Párt, mely képviselőket küldött a városi tanácsba.
A Kenyérhéj elsődleges feladatának az árva és szegény gyermekek megsegítését tekintette. Egy idő múlva saját óvodát, bölcsődét és kórházat is nyitottak. Népkonyhájuk naponta több száz adag ételt osztott ki.
Az alapítvány eleinte több telephelyen működött, majd 1933-ban felépült az építészetileg is jelentős székházuk. Az megnyitó ünnepségen jelen voltak a patrónusságot vállaló Mária királynő képviselői, kormánytagok és a városháza vezetői is. A modernista épület bejáratát egy zsidó szobrászművész, Michael Kara alkotása díszítette. Az alapítvány 1942 januárjáig, a magyar katonaság és csendőrség által elkövetett „újvidéki mészárlásig” működött, melynek során 3808 embert, elsősorban szerbeket és zsidókat gyilkoltak meg. Az áldozatok között volt a Kohn házaspár is. Holttestüket a jeges Dunába dobták.
A vérengzés után a 18 és 45 év közötti férfiakat munkaszolgálatra vezényelték Ukrajnába, ahol szinte mindannyian odavesztek. 1944 áprilisában a még a városban élő 1600 zsidót Auschwitzba deportálták. A háború előtt 4350 főt számláló közösségből ezer ember élte túl a borzalmakat. Közülük hétszázan Izraelbe vándoroltak a zsidó állam megalapítása után.
A háború után a kommunista jugoszláv kormány államosította az intézményt, majd gyermekkórházzá, később óvodává alakította. Az alapítványra és Jelena Konra utaló minden emléktáblát eltávolítottak, és később még a család kérésére sem voltak hajlandóak azokat pótolni.
Ilona bátyja, a háborút túlélt Spitzer Géza a következő kéréssel fordult a városházához: „Azt javaslom, hogy Novi Sad emlékezzen meg valamilyen formában a Kohn házaspárról. Testvérem és sógorom a saját pénzéből hozott létre egy olyan intézményt, mely a gyermekekről gondoskodott, amíg szüleik dolgoztak. Minden gyermeket befogadtak, vallásuktól és nemzetiségüktől függetlenül. Mivel holttestüket a Dunába dobták, még sírjuk sincsen, s így különösen szomorú, hogy e két csodálatos embernek, akik annyit tettek életük során, nincs méltó emlékhelye. Hősként haltak meg. A szerb nép nem hagyhatja, hogy emlékük is odavesszen.” Miután a városháza válaszra sem méltatta, Spitzer a helyi hitközséghez fordult, de onnan sem kapott segítséget. Manapság már szinte senki nem emlékszik sem rájuk, sem pedig az általuk vezetett intézményre. Nevüket mindössze a vérengzés emlékére felállított, Duna-parti emlékművön olvashatjuk.
zsido.com
Forrás: NLI