Az amerikai törvényhozók bojkottálják a bojkottot. 

Az amerikai Kongresszus megszavazta azt a törvényjavaslatot, amely alapján arra kötelezik az Európai Uniós képviselőivel tárgyaló amerikai tisztségviselőket, hogy az általuk folytatott egyeztetések során alapvető irányelvként alkalmazzák az izraeli termékek bojkottjától való tartózkodást – írta az Algemeiner.

A Trans-Pacific Partnership nevű kereskedelmi törvényjavaslatot – melynek kiegészítő jegyzéke tartalmazza a BDS (Boycott, Divestment and Sanctions) kampánymozgalom elleni kiállást – az előző hét folyamán támogatta a Képviselőház többsége, majd szerdán 60-38 arányban a Szenátus is elfogadta.

A BDS-ellenes törvénykiegészítés célja lefektetni „egy olyan tárgyalási célkitűzést, amely megerősíti elkötelezettségünket az Izrael államával szemben gyakorolt hivatalos intézkedések, bojkottok, büntetések és más kereskedelmi kapcsolatokat korlátozó tevékenységek ellen” – mondta a javaslat ismertetésekor Paul Ryan republikánus képviselő.

„A kiegészítést tartalmazó törvénytervezet elfogadásával a Kongresszus kulcsjelentőségű lépést tett, hogy megvédje Izraelt a külső kormányok káros gazdasági erőfeszítéseitől, melyek igazságtalanul veszik célkeresztbe demokratikus szövetségesünket; továbbá védelem alá veszi az Izraelben folytatott amerikai üzleti tevékenységeket” – állapította meg az amerikai Izraeli Közügyekért Felelős Bizottság.

zsido.com

Megszakítás