A fejéhez szegezett pisztoly ellenére sem adta fel zsidó katonáit.
Roddie Edmonts, amerikai tiszt 1944 végén német hadifogságba esett 1292 katonájával együtt. A katonák közül kétszázan voltak zsidók. A keleti fronton a nácik általában vagy azonnal kivégezték a fogságukba esett zsidó katonákat, vagy koncentrációs táborba küldték őket. A nyugati fronton elfogottakat a bergai munkatáborba küldték, ahol minimális esély volt a túlélésre.
Az amerikai hadsereg előírta zsidó katonái számára, hogy fogságba esésük esetén semmisítenek meg minden olyan tárgyat, mely utalhat a származásukra. Ezek közé tartozott a katonák nyakában lógó dögcédula is, melyen a „H” (Hebrew) jelzés utalt viselője hovatartozására.
„Miután a német páncélosok bekerítettek minket, megadtuk magunkat, hogy elejét vegyük a mészárlásnak. Étlen-szomjan meneteltettek bennünket. Csak néhány kockacukrot ettünk és a pocsolyákból ittunk”. – idézte fel naplójában Edmonts.
A ziegenhaimi fogolytáborba kerültek, ahol már 50 000 szövetséges hadifoglyot őriztek. Egyik nap a németek megparancsolták, hogy másnap reggel minden zsidó fogoly álljon ki a barakkok elé. Edmonts tudta, mi vár a zsidó katonákra, ezért megtagadta a parancsot. Másnap reggel minden katona a barakkok előtt sorakozott. Ekkor a táborparancsnok Edmontstól, a rangidős tiszttől követelte, hogy nevezze meg a zsidókat. „Mi itt mindannyian zsidók vagyunk.” – hangzott a válasz. A parancsnok ekkor pisztolyt szegezett Edmonts fejéhez és megismételte követelését. „A Genfi Konvenciónak megfelelően csak a nevünket, rangunkat és sorszámunkat vagyunk kötelesek közölni. Ha most lelő, akkor mindannyiunkat le kell lőnie. Ez esetben viszont háborús bűnökért felel a háború után.” – felelte. A táborparancsnok – a bátor kiállás hatására és a már egyértelműen közelgő német vereség tudatában – visszavonult, és a zsidók megmenekültek.
Az amerikaiak száz nappal később szabadultak fel, már közel az éhhalálhoz. Edmonts hazatért szüleihez Knoxville-be. Később Koreába vezényelték, majd leszerelt, és családot alapított. Háborús élményeiről senkivel sem beszélt, hiába kérlelték gyermekei. „Fiam, vannak dolgok, melyekről nem szeretnék beszélni.” – zárta le mindig az ügyet.
Később egyik unokája járt utána nagyapja háborús karrierjének, egy főiskolai feladatára készülve. Nagyanyja adta kezébe férje naplóját, melyet a fogolytáborban vezetett. Megdöbbentek, amikor egy igazi hős alakja bontakozott ki a leírtakból, aki ráadásul olyan szerény volt, hogy soha nem említette senkinek, mit is tett. Olyan vezető volt, aki nem kért olyat alárendeltjeitől, amit ő maga ne tett volna meg.
„Hívő ember volt. Soha nem büszkélkedett semmivel, csak Istennel. Meg talán a két fiával. Az ő története arról szól, hogy a szeretet a legfontosabb, függetlenül attól, hogy milyen elvek szerint élünk, vagy miben hiszünk. Apám ellenállt az elnyomásnak és kiált az emberiességért, a tisztességért és az életért. Vagy mindannyian, vagy senki közülünk.” – mondta egyik fia, a lelkipásztorként működő Chris.
„Az évek során sok embermentő történetét ismertük meg, de Roddie Edmonts kiállása 200 zsidó katonája mellett egyedülálló eset. Sajnálatos módon csak halála után tudtuk kitüntetni, de reméljük a Yehi Or-díj kifejezi népünk iránta érzett háláját és nagyrabecsülését.” – mondta az alapítvány elnöke, Harvey Schulweis.
Forrás: Times of Israel