Andrzej Duda szerint a jogszabály célja nem az emberek börtönbe juttatása. A biztonság kedvéért azért elküldte az alkotmánybíróságnak.

„Nem a büntetés a lényeg. A büntetés tekintetében akár irreálisnak is tűnhet a törvény” – jelentette be kedden Andrzej Duda. „Ez valójában egy jelzés arra vonatkozóan, hogy a lengyel állam lát egy problémát, ami bánt minket” – tette hozzá az államfő, aki kedden írta alá azt a dokumentumot, amely sokak szerint Lengyelország felelősségét igyekszik relativizálni a holokauszt történetében.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, heves diplomáciai vihar tört ki, miután a lengyel törvényhozás megszavazta, hogy a mostanra elnöki ellenjegyzéssel ellátott jogszabály alapján három évig terjedő szabadságvesztéssel lehessen sújtani azt, aki Lengyelország felelősségére is utal a nácik által elkövetett bűnökben. A „lengyel haláltábor” kifejezés használatát is büntethetővé tették.

Duda bejelentette, hogy a szöveget elküldi az alkotmánybíróságnak felülvizsgálatra – elfogadva azt is, hogy akár módosítaniuk kell rajta. Azt mondta, a holokauszt túlélői továbbra is szabadon beszélhetnek a tényekről.

A lenyel törvény elfogadását követően izraeli politikusok mellett amerikai vezetők, és kutatóintézetek is erős aggodalmuknak adtak hangot – közölte a Times of Israel. Duda elnök aláírását követően az Amerikai Egyesült Államok képviselője figyelmeztetett: a jogszabály nemcsak a zsidó állammal fenntartott kapcsolatokat veszélyezteti, hanem az USA-val kialakított stratégiai együttműködéseket is.

zsido.com

 

 

 

 

Megszakítás