Svát hónap 27-én, idén február 9-én, kedden van a 184. halálozási évfordulója a Semen Rokéách halhatatlan szerzőjének, Löw Elázár abaújszántói rabbinak. Jorcájtja napján Ráv Elázárra emlékezünk.

Aki csak a cháredi világban teheti, magát egy-egy rabbiőse alapján határozza meg, – ilyenkor természetsen fontos, hogy olyan felmenőt válasszunk, aki minél szélesebb körben ismert. Az külön érdekesség, hogy Talmud-tudós apáinkra elsősorban nem is a nevük alapján hivatkozunk, hanem azok híres könyvének címe, működési helyük, esetleg a névösszevonásuk vagy egy állandósult jelzőjük szerint utalunk. A haszidok természetesen a nagy Báál Sém Tovtól szeretik levezetni magukat, de az újhelyi Jiszmách Móse vagy a cánzi (Nowy Sącz, Lengyelország) Divré Chájim is gyakori viszonyító-alak. A hagyományos ortodoxok legtöbbször a pozsonyi Chátám Szóferrel határozzák meg magukat, és ebbe a sorba illeszkedik az abaújszántói Semen Rokéách is, aki a vallásos világban szintén nagyon ismert.

Löw Elázár 1758-ban látta meg a napvilágot egy lengyel városban, Loslauban (Wodzisław Śląski, Lengyelország). Családja tekintélyes Talmud-tudósokat sorakoztatott fel, például az apai nagyapja Pinchász Zélig Löw (1700?–1770) laski (Łask, Lengyelország) főrabbi, az Áteret Páz (Frankfurt, 1768) szerzője volt. Anyja, Lea Rájzl oldalról pedig a híres Smuél Eliezer Edeles („MaHarSA”, 1555–1631), a Talmud jogi gyűjteményének új értelmezője, a Chidusé Háláchot szerzőjének leszármazottja volt.

A fiatal Elázárt nyolc éves korában nagyapjához küldték Laskba, ahonnét bár micva korában hazatért szülővárosába, ahol a korszakban jellemző módon összeházasodott egy jómódú kereskedő leányával, Jitlével (1758?–1792/5552. tévét 19.). A családalapítást követően 1775-ben kinevezték loslaui dájánnak, mindezt annak ellenére, hogy szülővárosban számos idősebb Talmud-tudós is élt, akiket úgy látszik a fiatal Löw rabbi tudásával mind maga mögé utasított. Három évvel később a pilicai hitközség hívta meg rabbijául, ahol aztán húsz évet töltött el. Itt megszervezte az első jesiváját, ahol szakított az addig megszokott tekervényes okfejtésekkel (pilpul), mert azokat túlságosan is öncélúnak tartotta, mely szerinte eltakarta az egyes szövegek valódi jelentését.

A rabbi alig volt 22 éves, amikor világhíres munkájának a Semen Rokéáchnak (Neuhof, 1788; Bécs, 1803; Krakkó, 1902) megjelent az első kötete. A cím eredetének történetét, mely magyarul annyit tesz: „illatszerárus olaja/kenete” az előszóban találjuk, melyben a rabbi leírja, hogy a Tórát a rabbik írásaiban sokszor „semen”-nek nevezik, a „rokéách” héber betűinek számértéke pedig megegyezik az Elázár név számértékével, azaz a 308-as számmal. Az első kötetben 86 háláchikus kérdése adott válasza található, melyek közül több a prágai Jehezkél Landau (1713–1793), illetve az akkoriban  nagymartoni, később abaújszántói Mattersdorf Jirmijáhu (1737?–1805) rabbitól érkezett.

Felesége fiatalon elhunyt, hat félárvát hagyva maga után, – közöttük volt Löw Binjámin Wolf (1775–1851/5611. ádár II. 2.), aki később Verbón (Vrbové, Szlovákia) lett híres rabbi, könyvének címe: Sááré Torá. A Semen Rokéách a Torát Cheszed (Bécs, 1800) című könyvében írt arról, hogy felesége milyen jó asszony volt, aki sokféle munkát vállalt, hogy ő zavartalanul tanulhasson. Ráv Löw a gyászidő leteltével újraházasodott, második felesége Rivka Eszter (1770?–1847/5507. sziván 22.) a pincovi (Pińczów, Lengyelország) rabbi, Jicchák Ávrahám Abele háKohén Rappaport (1743?–1774) özvegye lett.

Lengyelország harmadik felosztása, az 1795-ös év komoly terheket rótt a zsidó lakosságra is, Löw Elázár rabbi például szinte teljesen tönkrement. Amikor egyszer Bécsbe utazott, hogy írásait megpróbálja kiadatni, akkor út közben megállt barátjánál, Ráv Mordecháj Benetnél (1753–1829), a morvaországi főrabbinál, aki látva társa hányadtatását, a felügyelete alatt álló egyik hitközség figyelmébe ajánlotta, így lett a Semen Rokéách trieschi (Třešť, Csehország) rabbi, ahol egy újabb népes jesivát állított fel, mely a korszak számos kiválóságának alma matere lett.

Szinte felfoghatatlan, hogy a rengeteg tanítás és tanulás mellett, hogy maradhatott ideje arra, hogy könyveket is írjon. Terjedelmes magyarázatot írt a Sulchán Áruch Chosen Mispát fejezetéhez is, mely a zsidó jog pénzügyekkel, kölcsönökkel és kártérítésekkel foglalkozó szakasza, azonban jegyzetei először elvesztek, az újraírtakat pedig egy háztűz emésztette fel. Amikor Mordecháj Beneth rabbit kérdezte, hogy szerinte újból nekiálljon-e a témának, akkor a nikolsburgi főrabbi azt mondta neki, hogy égi jelnek kell venni, hogy kézirata kétszer is megsemmisült, az Örökkévaló azt üzenhette, hogy a zsidóknak eredeti forrásból kell ezeket a törvényeket tanulmányozniuk. Ezekután a Chosen Mispátból nem is született külön könyv, hanem annak egy rövidített változata került közlésre a Semen Rokéách második kötetében.

1812-ben Löw rabbi Ronspergbe (Poběžovice, Csehország) költözött, hogy az idejekorán megözvegyült leányát, Málká Leát (?–1855) segítse, aki az ottani korábbi rabbi, Ráv Slomó Smuél háKohén Seelenfreund (1806–1843) felesége volt. Itt három évet töltött, elfogadta a rabbiállást, azonban nem igazán érezte jól magát, ugyanis az itteni zsidók nem nagyon voltak fogékonyak a talmudi tudományokra. Annak érdekében, hogy hívei megértsék a Tórát, kiadott egy új könyvet a hetiszakaszok magyarázataival Javin Semua (Prága, 1814) címen. Amikor a trieschi hitközség visszahívta rabbijának, Ráv Löw örömmel költözött vissza, pláne, hogy régi-új közössége megígérte, hogy a jesivának új épületet emelnek, és hogy 12 bóhert a hitközség saját költségén fog étkeztetni.

1821–1830 között Lipótszentmiklóson (Liptovský Mikuláš, Szlovákia) volt rabbi, ahol ugyan szintén nagy jesivát állított fel, azonban a közösség tagjai közül sokan a hászkálá, vagyis a zsidó felvilágosodás, azon belül is a vallási reformok felé fordultak, ami igazán fájt a Talmud-órásnak. 1830-ban egy Kassa (Košice, Szlovákia) melletti üdülőfaluban talált rá a szántói hitközség küldöttsége, ahol felajánlották neki a Zempléni-hegység lábánál fekvő kis hitközség rabbiszékét. Amikor a szentmiklósiak megtudták, hogy rabbijuk elhagyja őket, akkor állítólag meggyászolták.

A gyertyalángok melletti hosszú éjszakai virrasztásoknak 1833-ban szomorú eredménye lett, ugyanis a rabbi elvesztette látását. Löw rabbi a csapás ellenére sem hagyta abba a tanulást és tanítást sem, ezután egy írnoknak diktált, és ilyen körülmények között jelenhetett meg a Máászé Rokéách (Lvov, 1835) a Sulchán Áruch ünnepi részével foglalkozó magyarázatainak összessége.

Ráv Elázár érezvén élete végének közeledtét, maga köré hívta a családját és tanítványait, akiktől egyenként elbúcsúzott, majd azt kérte, hogy éjszakára már a Chevra Kadisa tagjai maradjanak szobájában… 1837. február 2-án csütörtökön, vagyis 5597. svát 27-én adta vissza lelkét az Örökkévalónak. Löw rabbi végrendeletében arra kérte utódjait, hogy gyermekeiket a Tóra-tanulásra neveljék, és hogy leányaik férjhez adásakor a vőlegény érdemei és ne anyagi javai legyenek a szempontok.

A Semen Rokéách emlékét jóval halála után is őrizte az abaújszántói hitközség, például 100. jorcájtkor egy népes emlékünnepséget rendeztek. Az akkori rabbi, Deutsch Jenő (?–1945) pedig elhatározta, hogy az elhunyt rabbiról elnevezett alapítványt hoznak létre, mellyel a városban tanuló jesiva-bóhereket támogatják.

Ráv Löw Elázár teste Mattersdorf Joáv (1760?–1810) rabbi sírja mellett porladozik. Macévája ma is zarándokhelynek számít.

Emlékéből fakadjon áldás!

Cseh Viktor

 

Források:

 

Szász Stessel, Zahava, Bor és tövisek Tokaj-Hegyalján – Abaújszántó zsidó közösségének története. Budapest: Noran Libro, 2013. 119–130. old.

Stern Lázár: „A Semen Rajkéach centenáriumára”, Zsidó Ujság, 1937. 13. évf. 17–18. szám, 3. old.

 

„A Semen Rajkéach centenáriuma”, Zsidó Ujság, 1937. 13. évf. 1. szám, 10. old.

 

„A Semen Rajkéach centenáriuma”, Zsidó Ujság, 1937. 13. évf. 5. szám, 2. old.

 

„A Semen Rajkéach ünnepség Abaújszántón”, Zsidó Ujság, 1937. 13. évf. 19–20. szám, 2. old.

Megszakítás