A nagykövetség azonban egyelőre marad Tel-Avivban.

„Mostantól Ausztrália elismeri Nyugat-Jeruzsálemet, amely a kneszet (izraeli parlament) és több más kormányzati intézmény székhelye, Izrael fővárosaként” – jelentette be Scott Morrison ausztrál kormányfő szombaton. A miniszterelnök ugyanakkor azt is közölte, hogy az ausztrál nagykövetséget nem helyezik át Tel-Avivból Jeruzsálembe mindaddig, amíg nem születik békemegállapodás az izraeliek és a palesztinok között.

Kelet-Jeruzsálemről szólva Morrison közölte: Canberra el fogja ismerni a palesztin állam fővárosának, de csak azután, hogy létrejött egy megállapodás a kétállami megoldásról. Ezzel kapcsolatban reményének adott hangot, hogy a lépés előremozdítja az elakadt izraeli-palesztin békefolyamatot.

Ausztrália azonban már most védelmi és kereskedelmi hivatalt létesít Nyugat-Jeruzsálemben – tette hozzá a kormányfő. Korábbi beszámolók szerint Canberra konzulátus megnyitását is tervezi Jeruzsálemben.

Izrael a canberrai bejelentéssel kapcsolatos hivatalos közleményében nem tett utalást a Nyugat-Jeruzsálemet Izrael Állam fővárosaként elismerő ausztrál döntésre, mivel álláspontja szerint egész Jeruzsálem a zsidó állam egy és oszthatatlan fővárosa. Ugyanakkor „a helyes irányba tett lépésnek” nevezte azt, hogy Ausztrália védelmi és kereskedelmi hivatalt létesít Nyugat-Jeruzsálemben. Az izraeli kormány ugyanebben a közleményében elismerően szólt Ausztráliának az Irán-ellenes szankciókkal kapcsolatban elfoglalt álláspontjáról, az antiszemitizmus elleni fellépéséről, valamint arról, hogy a canberrai vezetés kiáll a zsidó állam mellett a világszervezet fórumain.

A Palesztin Hatóság hivatalos közleményben felelőtlennek nevezte az ausztrál lépést, hozzátéve, hogy az nemzetközi jogba ütközik. „Egész Jeruzsálem végső státuszát tárgyalásos úton kell eldönteni” – idézi a közlemény Száeb Erekat palesztin főtárgyalót, aki kicsinyes belpolitikai döntésnek nevezte Canberra lépését, amely szerinte a világ békéjét és biztonságát fenyegeti.

MTI/zsido.com

Megszakítás