A heves kritikák hatására befagyasztották az ízléstelen projektet.

SS egyenruhában gyilkolni vagy haláltáboros fogolyruhában menekülni – ez a két lehetőség volt annak a videójátéknak az alapkoncepciója, amit augusztusban kezdtek fejleszteni Ukrajnában. A két ukrán ötletgazda, Dmitri Dibin és Alexey Kutischev „A szabadság ára” („The Cost of Freedom”) nevet választotta a játéknak, aminek már az előzetes beharangozója is sokkolóra sikerült.

Az ízléstelen „játék” résztvevői náci táborőrökként választhattak, melyik figurát küldik gázkamrába, illetve fogolyként próbálhattak menekülni gyilkosaik elől.

A lengyel Rzeczpospolita értesülései szerint Lengyelország hivatalos vizsgálatot is indított az ügyben – tekintettel arra, hogy a videójátékban többször szerepel a „lengyel haláltábor” kifejezés, aminek használatát idén büntethetővé tették a kelet-európai országban.

A heves kritikákra Kutischev Facebook bejegyzésében reagált: „Különböző TV adások és más médiaplatformok félrevezető híradásai miatt meghatározatlan ideig be kellett fagyasztanunk a fejlesztést”.

zsido.com

Megszakítás