Magyarország is szerepel a 23 biztonságosnak tartott ország között.

A kormány és a gazdasági szereplők egyre növekvő nyomására válaszul a Kneszet egészségügyi bizottsága tervet dolgozott ki az Izraelbe irányuló légiközlekedés újraindítása érdekében. Itámár Grotto, az Egészségügyi Minisztérium igazgatóhelyettese elmondta, hogy 23 olyan országot jelöltek meg, ahol mára jelentősen lecsökkent a fertőzöttek száma, s ezért az onnan érkezőket vírusvizsgálat és karanténkötelezettség nélkül lehetne az országba engedni. „Aki ezekből a zöld kategóriába sorolt országból érkezik Izraelbe, nem lesz a kéthetes karanténra kötelezve” – mondta Grotto.

Az izraeli televízió 12-es csatornája szerint a következő országok kapták meg a zöld minősítést: Ausztria, Ciprus, Dánia, Dél-Korea, Észtország, Finnország, Görögország, Írország, Izland, Japán, Kanada, Lengyelország, Lettország, Lichtenstein, Litvánia, Magyarország, Málta, Németország, Norvégia, Új-Zéland, Szlovákia, Szlovénia és Svájc.

A tervek szerint augusztus 16-án indulhat meg a légiközlekedés. „Ez alapos felkészülést igényel, nem kezdhetünk rögtön holnap, de megteszünk minden tőlünk telhetőt” – mondta Grotto.

Légiközlekedési szakemberek arra figyelmeztettek, hogy a nyitás elmaradása az iparág teljes összeomlását okozhatja. „Az egyetlen módszer, amivel megakadályozhatjuk vírushordozók beutazását, hogy teszteljük őket. Az Egészségügyi Minisztérium szerint azonban a tesztek gyakran adnak hamis eredményt, ráadásul ezek a vizsgálatok nemzeti erőforrásnak számítanak, így nem használhatóak fel a repülőjáratokon” – panaszkodott Smuel Zákáj, a Ben-Gurion Repülőtér vezérigazgatója.

„Ameddig ez a kormány álláspontja, a légiközlekedés nem indulhat be. A helyzet már visszafordíthatatlanná vált. Ideje lenne bevezetni a kötelező úszásoktatást, mert ez lesz az egyetlen mód, ahogyan az izraeliek elutazhatnak innen…” – tette hozzá.

Ászáf Zámir turisztikai miniszter a támogatásáról biztosította Zákájt, és a légiközlekedés azonnali beindítását szorgalmazta, akár csak részleges formában is. „A beutazók tesztelésére még éveken keresztül szükség lesz, ezért nem kétséges, hogy jelentős infrastrukturális és egészségügyi beruházásokra van szükség a Ben-Gurion Repülőtéren, hogy megbirkózhassunk az új helyzettel. Laboratóriumokat és tesztelőállomásokat kell létrehozni, továbbá új szabályokat kell bevezetni” – mondta.

„A járvány első áldozatai a légitársaságok voltak, melyek különösen gyorsan szenvedtek súlyos károkat. Nem valószínű, hogy az elkövetkező hat hónapban elérhetővé válik a védőoltás, ezért nem várhatunk a légiközlekedés újraindításával, különben a járvány végére megsemmisülhet a teljes izraeli légiipar” – mondta Ofer Selách, a Jes Átid parlamenti képviselője.

Egyelőre nem világos, hogy a tervezett nyitás valóban jelentős segítséget jelent-e az izraeli légitársaságoknak, a vendéglátóiparnak és a turizmusnak. Bár a zsidó állam határai megnyílhatnak a zöld kategóriába sorolt országok előtt, Izraelt továbbra is a piros kategóriába sorolják a világ legnagyobb részén a fertőzöttek magas száma miatt. Emiatt izraeli állampolgárok nem léphetnek be külföldi országokba, az Izraelből hazatérő külföldiekre pedig kéthetes karantén vár, ami nem segíti elő az utazási kedv növekedését.

Az Oxfordi Egyetem kutatása szerint az egy főre eső új fertőzöttek aránya Izraelben jelenleg az ötödik legmagasabb a világon. Ez még a rendkívül súlyosan érintett Egyesült Államokban mért értéknél is rosszabb. A zsidó államban jelenleg 210,96 koronavírusos beteg jut egymillió emberre, s ennél csak Ománbam, Panamában, Brazíliában és Bahreinben súlyosabb a helyzet. Izraelben kétezer fölé nőtt azoknak a száma, akik naponta újonnan fertőződnek meg.

zsido.com

Forrás: TOI

Megszakítás