A kutatások szerint az amerikai zsidók jelentős részének az unokája már nem lesz zsidó. Az asszimiláció alternatívája az alija lehetne – érvel a kezdeményezés kitalálója.

Micháel Oren miniszterhelyettes, Izrael egykori washingtoni nagykövete olyan tervezetet nyújtott be, mely évente több ezer amerikai nem-ortodox fiatal izraeli letelepedését támogatná.  Célja a reform, a konzervatív és közösségen kívüli zsidók további asszimilációjának megállítása. Jelenleg a nem-ortodox zsidók 71%-a köt vegyes házasságot az Egyesült Államokban. A teljes zsidó közösséget nézve ez a szám 58%, ám 1970-ben még csak 17% volt. Az amerikai zsidók 35%-tartozik a reform közösséghez, 30%-uk közösségen kívüli, 18% a konzervatív mozgalom tagja, 10% pedig ortodox. Csak az utóbbi közösséghez tartozók létszáma gyarapszik. Egy reform vagy konzervatív zsidónak nincs sok esélye arra, hogy az unokái is zsidók legyenek.

“El kell jutnunk odáig, hogy évente 10 ezer, nem-ortodox zsidó vándoroljon Izraelbe Amerikából. Ha Izrael komolyan veszi, hogy a zsidó nép nemzetállamaként működik, akkor elsőrendű feladata, hogy megőrizze a határain kívül élő zsidó közösségeket” – mondta Oren, aki kiemelte, hogy a jelenleg futó programok – mint például a Magyarországról is elérhető  Táglit/Birthright – nem elegendőek. Az Egyesült Államokban, a nem-ortodox közösségekben a zsidók többsége vegyes házasságot köt és a zsidó családokban sem nevelik feltétlenül zsidóként a gyermekeket. “Ha valaki alijázik és letelepszik Izraelben, majd megházasodik és családot alapít, szinte biztos, hogy zsidó gyermekeket nevel majd” – tette hozzá.

Oren, aki egykor maga is Amerikából vándorolt be Izraelbe, Benjámin Netánjáhunak nyújtotta be javaslatát, és kérte, hogy az asszimiláció elleni küzdelem legyen az izraeli politika kiemelt területe.

“Ez a program befektetésnek is kiváló, hiszen a bevándorlók gyermekei az izraeli gazdaságot erősítik majd és az izraeli hadseregben fognak szolgálni. A program megvalósítása során pénzügyi támogatást kell ajánlani a bevándorlóknak. Ez nem lesz olcsó, de megér minden sékelt.” – magyarázta Oren. “Amikor Tel-Avivba költöztem, számos olyan amerikai zsidó fiatallal találkoztam, akik a város nyújtotta kellemes élet miatt döntöttek az alija mellett, nem pedig cionista meggyőződésből, vagy a zsidó identitásuk miatt. Miért ne ösztönöznénk a fiatal értelmiségieket, hogy alijázzanak? Ez a program lényege – tette hozzá Oren.

A reform és konzervatív közösségekről szólva Oren így fogalmazott: “E mozgalmak azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy megőrzik a zsidó népet a modern világban, mind létszámban, mind pedig az értékek szempontjából. Az asszimilációt kutató statisztikákat látva azonban ki kell jelentenünk, hogy nem jártak sikerrel”.

Oren optimistán tekint a jövőbe: “Ha képesek voltunk egymillió bevándorlót fogadni az egykori Szovjetunióból, akkor erre is képesek leszünk. A miniszterelnök pedig nagy érdeklődéssel fogadta a javaslatomat”.

zsido.com

Forrás: TOI