A német kancellár megérkezése után nem sokkal a dél-amerikai kontinens legnagyobb zsinagógájába látogatott.

„Az antiszemitizmus ellen mindig harcolni kell – bárhol is üti fel a fejét” – mondta Angela Merkel kedden egynapos argentin látogatásakor. A német kancellár megérkezését követően nem sokkal felkereste az ország legrégebbi zsidó közösségét, egyben a földrész legnagyobb zsinagóga-épületébe, a Buenos Aires-i Templo Libertadba látogatott – közölte a Jewish Telegraphic Agency.

Merkel beszédében megköszönte, hogy az ország kész volt a náci hatalom elől menekülőket befogadni a második világháború idején. „Ez a zsinagóga jelképzei Argentína nagyszerű zsidó közösségét, ahol sok német talált menedékre a nácik elől” – hangsúlyozta a német vezető. „Létezett egy híd Argentína és Németország között. És én szeretnék köszönetet mondani azért, hogy sok németet befogadtak az országba” – tette hozzá.

A német kancellár megemlékezett az 1992-es terrortámadásról is, melyet a Buenos Airesben lévő izraeli nagykövetség ellen követtek el és 29 ember veszítette életét; valamint megemlítette az 1994-es AMIA Zsidó Központ elleni merényletet is, amely során 85 embert gyilkoltak meg. Angela Merkel hangsúlyozta: ezek a támadások az antiszemitizmus „létező és fájdalmas” példái voltak.

„Muszáj harcolnunk az antiszemitizmus ellen ott, ahol jelen van. És muszáj harcolnunk a demokráciáért, a jog uralmáért világszerte” – fogalmazott a német szövetségi kancellár, továbbá kiemelte: országa történelme erre mindig emlékeztetni fog.

zsido.com

Kép forrása: JTA