„Ha tudom, hogy ilyen élet áll előttem, akkor soha nem megyek hozzá” – mondta a 2004-ben meghalt palesztin vezető özvegye az újságnak. 

Szuhá Arafat egy török újságnak adott interjújában elismerte, hogy megbánta házasságát Jásszer Áráfáttal.

 „Tudom, hogy sok nő szeretett volna hozzámenni, de nekem ez volt a sorsom. Több százszor megpróbáltam elhagyni, de soha nem engedte.” – mondta a 2004-ben meghalt palesztin vezető özvegye az újságnak.

Szomorú életéért, és rossz házasságáért az életüket körülölelő pletykákat okolja, amiket – szerinte – Izrael gerjesztett.

Szuhá keresztény palesztin családból származik, híres újságíró volt a palesztín területeken, majd tolmácsként dolgozott Párizsban. Arafat  párizsilátogatása során ismerkedtek meg.
27 évesen titokban hozzáment az akkor 61 éves Jásszer Áráfáthoz Tunéziában.
Visszafogott életet kellett élnie, élete folytonos költözésből állt.
1995-ben lányuk született, Zahwa.

Szulá jelenleg Máltán él lányával a havi tízezer eurós (2,9 millió forintos) nyugdíjából.

A 2004-ben szívelégtelenség miatt meghalt Jásszer Áráfátot 2012-ben exhumálták, mert egyes összeesküvés elméletek szerint polóniummal mérgezték meg. Szuhá Áráfát férje halálakor nem egyezett bele a boncolásba, ám most hozzájárult, hogy Jásszer személyes tárgyait tudósok vizsgálhassák meg.

mako.co.il/zsido.com

Megszakítás