Még peszáchkor történt ez az eset.

Iháb, egy jeruzsálemi arab buszsofőr elhatározta, hogy meglepi ortodox zsidó utasait. Alumínium fóliába burkolta az egész járművet, és középre egy kis széderasztalt helyezett. A látványt színes lufikkal és a kapaszkodókra rögzített virágokkal tette teljessé. A legszerencsésebb utas még egy „áfikomán”-t is talált, és ezzel kétszemélyes vacsorát nyert. (Az áfikomán a szédereste végére félretett fél macesz. Sok közösségben szokás, hogy a vacsora során a gyerekek elcsenik a széder vezetőjétől, eldugják, és csak ajándék fejében szolgáltatják vissza.)

Iháb azt is elárulta, mi volt az indítéka: „Örömöt akartam szerezni az utasaimnak, hogy legalább egy napra megszeressük egymást, abban a reményben, hogy a szeretet örökre megmarad.”

Bár a buszsofőr, saját bevallása szerint, nincs teljes mértékben tisztában a peszáchi takarítás szabályaival, minden tőle telhetőt megtett, hogy megfeleljen a kívánalmaknak: „Nem teljesen értem, hogy miről van szó, mivel nem a zsidók közül származom. De az egyik kollégám, Nádáv Ázárjá segített nekem a ’szédereste’ megrendezésében – asztalt terített, és bevásárolt.”

A várt hatás nem is maradt el: „Azon gondolkoztam, mit tehetnék. Virágokat vettem, lufikat vettem, feldíszítettem a buszt, és gyönyörűen sikerült. Az emberek boldogok voltak. Nagyon megindító volt, és az utasokat is megérintette mindez.” Mint kiderült, nem ez volt az első alkalom, hogy Iháb megörvendeztette zsidó utasait: „Purimkor is kidíszítettem a buszt” – mesélte mosolyogva.

Forrás: ynet