Az amerikai légitársaságnak több alkalmazottja is a menedzsment „zsidóellenes” magatartására panaszkodott.

Egymástól független esetekre hivatkozva négy légiutaskísérő is feljelentést tett a Delta Airlines ellen kedden. Az amerikai légitársaság alkalmazottai szerint a vállalat vezetése „szándékosan diszkriminációt alkalmaz a zsidó és izraeli alkalmazottak, valamint utasokkal szemben”, különösen a New York és Tel-Aviv között közlekedő járatokon.

Az egyik felperes állítása szerint zsidó származása miatt bocsátották el a cégtől 2017-ben – olvasható a Ynetnews honlapján. A Delta tagadja a vádat és egykori lépését azzal indokolja, hogy a légiutaskísérőként dolgozó hölgy egyszer lekéste a járatát. A nő szerint az idézett eset ideje alatt szülési szabadságon volt.

Egy másik, nem zsidó származású légiutaskísérő arról számolt be, hogy kárpótlás nélkül függesztették fel munkája alól, miután egy zsidó származású barátjával osztotta meg a vállalat által biztosított kedvezményét. A Delta akkor arra hivatkozott, hogy az alkalmazott nem ismerte kellőképp a kedvezményben részesülő személyt, noha a nő állítása szerint 40 éve barátok voltak.

Továbbá az egybehangzó vádak szerint az amerikai légitársaság szándékosan igyekszik ellenséges környezetet teremteni a zsidó és izraeli munkavállalóknak, valamint a vezetés rendszeresen megtagadja számukra az előléptetés lehetőségét.

A felperesek állításával kapcsolatban a Delta szóvivője közleményben reagált. „Globális légitársaságként – amely naponta köt össze embereket világszerte – a Delta munkája minden területén tiszteletben tartja a sokszínűséget, és zérótoleranciát alkalmaz a diszkriminációval szemben” – mondta Morgan Durrant, a cég szóvivője.

zsido.com 

Kép forrása: Ynetnews