Az intézmény egyik muszlim diákja antiszemita sms-üzeneteket küldözgetett egy zsidó hallgatótársának, “annak vallási meggyőződése miatt” – közölte az egyetemi rendőrség.

A diáklány december óta kapott gyűlölködő üzeneteket egy ismeretlen telefonszámról. A vizsgálat kiderítette, hogy az elkövető a 24 éves Muqarrab Ahmed Abdullah, akit letartóztattak és telekommunikációs eszközzel elkövetett zaklatásért, helytelen telefonhasználatért, faji/vallási diszkriminációért és gyűlölet-bűncselekmény elkövetéséért kell bíróság elé állnia.

Az egyetem befogadásért és sokszínűségért felelős elnökhelyettese, Georgina Dodge, valamint a hallgatók ügyeiért felelős Patricia Perello köremailben ítélte el az “elfogadhatatlannak” nevezett történteket. “A gyűlöletnek nincs helye intézményünkben. Köszönet illeti az egyetemi rendőrséget, amiért a törvény szigorát alkalmazza közösségünkben és lehetősége szerint fellép az elkövetők ellen. Zsidó barátainknak, munkatársainknak, hallgatóinknak, kollégáinknak és egykori diákjainknak azt üzenjük: veletek vagyunk és szükség szerint támogatunk benneteket. Együttműködünk a Hillel hallgatói szervezettel, az egyetem vallási vezetőivel és a hallgatói csoportokkal, melyek számára minden támogatást biztosítunk”.

Az egyetem vezetői azt is közölték, hogy minden segítséget megadnak azoknak, akiket traumatizált az incidens.

zsido.com

Forrás: Arutz7