Ephraim Mirvis, Nagy-Britannia és a Nemzetközösség egyesült héber gyülekezeteinek főrabbija, illetve a brit ortodox zsinagógák uniójának vezető rabbija, nemrég felhívta a figyelmet a klímakérdésre – olvasható a TOI oldalán.

A főrabbi úgy fogalmazott, hogy az éghajlatváltozás „fenyegeti világunkat” és a jövő generációit, mindezt a Glasgow-i COP26 klímaváltozási csúcstalálkozó előtt mondta. A Zsidó Múzeumban megtartott ‘Carbon Zero, If Not Now When?’ elnevezésű eseményen, amelyet az EcoSynagogue és Képviselő-testület kezdeményezett, Mirvis főrabbi az egyéni és kollektív fellépést egyaránt sürgette az éghajlatváltozás leküzdése érdekében. 

Továbbá azt mondta az eseményen:

„Senki sem sziget, senki sem határolhatja el magát – egyénileg és együttesen kell viselnünk a felelősséget ezért a szörnyű helyzetért, amely veszélyezteti a világunkat, és amely fenyegeti unokáinkat és dédunokáinkat. Vallási kötelezettségünk megtenni amit tudunk és ebben mindannyiunknak szerepet kell vállalni.”

Az esemény részeként egy szakértői testület foglalkozott a témával, amelyben részt vett Jonathan Waxman vállalkozó és Dr. Michal Nachmany, jogi és pénzügyi területen is jártas nemzetközi klímapolitikai-, és kormányzási szakértő.

Az EcoSyangogue társelnöke Jonathan Wittenberg rabbi szintén felszólalt a témában:

„A judaizmus azt mondja nekünk, hogy tanítsuk meg gyermekeinknek a Tórát, de nem lesz mit tanítani nekik, ha nincs olyan világ, amelyben élhetnek.”

Marie van der Zyl, a Képviselő -testület elnöke, amely nemrégiben határozatot hozott klímavészhelyzet kihirdetéséről hozzátette, 

„ez az egyik legfontosabb téma jelenünkben, nemcsak a zsidó közösség, de nem is csupán az emberiség, hanem az egész bolygó számára.”

Megszakítás