ANEKDÓTA ÉS MAGYARÁZAT

 

„Ne egyetek semmit a vérével; ne jósolgassatok és ne jövendölgessetek” (3Mózes 19:26.).

Az idézett vers „Ne egyetek semmit a vérével” egyik átvitt értelmű magyarázata: „ne egyetek addig, amíg nem imádkoztatok a véretekért” [vagyis magatokért] – (Bráchot 10b.).

A chászid felfogás ezen interpretáció alapján közelítette meg az említett verset. Erről szól az alábbi történet is.

Egyszer volt egy idős chászid, kinek – ne itt legyen mondva – elhunyt a rebbéje. Most nem tudta mitévő legyen, kit fogadjon el magára nézve mesterének. Történt pedig, hogy éppen egy rokonánál vendégeskedett, akinek testvére volt a turtsini rebbe, reb Jechiél, akiből az idők folyamán a híres alexanderi rebbe lett.

 Mondá neki rokona:

– Ma jön ide látogatóba a turtsini rebbe. Ha megismered őt, nem kell, hogy tovább keress magadnak rebbét, annyira el leszel telve vele.

A chászid megmosolyogta rokonát; hiszen a rebbe még egész fiatalember volt és egyáltalán nem volt ismert. Amikor megjött a rebbe, kezet nyújtott neki, a rebbe meg odaállt imádkozni. Oly hosszan imádkozott, hogy a nap már majd lement, amikor befejezte. Kérdezte tőle a chászid, aki hallgatta a szívből jövő imát, ami nagyon is megnyerte tetszését:

– Hiszen parancsba kaptuk, hogy őrizzük meg az egészségünket. Miért imádkozik tehát olyan hosszasan és nem eszik közben semmit egész nap, hiszen ez ártalmas lehet az egészségére.?

A rebbe válaszolt:

– Vagy vagy: ha Isten segítségemre van és az ima úgy sikerül, ahogy kell, akkor kinek kell enni? Ha pedig Isten ments, nem – ki képes enni?!

Ekkor már a chászid biztos volt abban, hogy a fiatal rebbéből nagy ember lesz, akit ezrek fognak kéréseikkel felkeresni. Úgy is lett.

* * *
A mezritsi Mággid ugyanerre azt mondta:

– Az ember léte a vér és ezért neve tulajdonképpen dám (vér). Csak, amikor imádkozik ahhoz, aki egyetlen a világon, kap neve egy alefot hozzá (az alef betű egyet jelent) és így lesz neve Ádám – vagyis Á-DÁM. Ezért mondta a Tóra, hogy ne egyetek ima előtt, amikor még csak „vér” vagytok és semmi más…

Náftáli Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 29. szám – 2014. augusztus 7.

 

Megszakítás