A Cannes-i nagydíjas magyar film, a Saul fia főszereplője, Röhrig Géza egyik napról a másikra vált szűkebb körben olvasott költőből nemzetközileg ismert színésszé. A zsido.com információi szerint Andy Vajna máris új szereppel kínálta meg a New Yorkban élő művészt.

„Minden csoda három napig tart” – próbálta mérsékelni a zsido.com munkatársának a francia Riviéra felől érkező hírek alapján, a sajtó által gyorsan feltüzelt várakozást egy héttel a Cannes-i eredményhirdetés előtt Röhrig Géza. Kivételesen a sajtónak lett igaza. A film nagydíjat nyert, a forgalmazási jogokat a legnagyobb cégek vásárolták meg, a nemzetközi és a hazai média napokon keresztül az alkotókkal foglalkozott. Az egykori rebellis ellenzékiből vallásos Biblia-oktatóvá érett Röhrig pár nappal a sikeres bemutató után arra a kérdésre, hogy kapott-e újabb filmajánlatot valahonnan, nemmel felelt.

Azóta eltelt egy kis idő, és a helyzet megváltozhatott. A napokban munkatársunk a Zsidónegyed egyik legfelkapottabb étterme előtt véletlenül összetalálkozott Andy Vajnával, és teljesen ismeretlenül megkérdezte tőle: a nemzetközi filmipart jól ismerő producer szerint egy ekkora siker után számíthat-e az amatőr színész újabb szerepekre?

Habár ez nem volt egy hivatalos nyilatkozat, Andy Vajna azt válaszolta, hogy éppen egy napja ajánlott Röhrignek egy szerepet. A magyar-amerikai „filmcézár”, aki okkal érezhette büszkének magát az elmúlt hetekben, hiszen a Saul fia kizárólag a magyar állam támogatásával juthatott el a siker kapujáig, nem kívánt további részletekbe bocsátkozni a szereppel kapcsolatban.

Általános vélemény szerint, Röhrig Géza lenyűgöző színészi játéka alapvető hozzájárult a Saul fia kiugró sikeréhez. Így nem meglepő, hogy a szakma mellett a hazai és nemzetközi sajtó is találgatásokba kezdett: folytatja-e vajon a filmes pályafutást a New Yorkban élő, négy gyermekes költő vagy ez a film egyszeri, ám annál értékesebb kalandnak bizonyul?

Ezekre a kérdésekre a zsido.com olvasói is választ kaphatnak majd a reményeink szerint hamarosan elkészülő interjúból.

WR

Kép: Filmtekercs

Megszakítás