Szimchát Torá a legvidámabb dolog a világon, a tökéletes felszabadultság ideje. Amikor az utcán ünneplünk a Tórával, amikor a pad tetején állva énekelünk, amikor addig táncolunk körbe-körbe, míg már összefolyik a világ a szemünk előtt. Szimchát Torá a nap, amikor átlépünk racionális lényünk határain.

A lubavicsi rebbe, Mena-chem Mendel Schneerson rabbi magyarázata szerint (Likutei Szichot, 4. kötet) az intellektus nem az egyetlen út, ami a Tóra megismeréséhez vezet. Míg tanulással megismerhetjük a Tóra egyik dimenzióját, addig van egy másik, végtelen dimenziója, ami túlmutat az emberi értelem határain.

Ahogy az Örökkévaló végtelen, határtalan és korlátlan, ugyanígy a Tóra is túllép az emberi értelem határain. Ha az ember kapcsolódni akar a Tórához, akkor elköteleződésének ezt a végtelenséget kell tükröznie. Éppúgy, ahogy a Szináj hegyi Tóra-adásnál őseink kinyilvánították, hogy mérlegelés és fenntartások nélkül követik az Örökkévaló parancsait: „Megcselekedjük, és meghallgatjuk”.

Szimchát Torákor felülemelkedünk a Tóra emberi elme számára felfogható dimenzióin, és ahhoz az aspektusához igyekszünk kapcsolódni, ami egy az Örökkévalóval. Ez történik, amikor körbe-körbe táncolunk a Tórákkal, ebből a körtáncból ered az ünnep eufóriája, amelyben egy testként mozdul a közösség. Amelyben egyesül a zsidóság, vallásosságtól, tanultságtól függetlenül.

Szimchát Torá az őszi ünnepek záróakkordja. Az ünnepek ráirányítják figyelmünket az Örökkévalóval való kapcsoltunk belső lényegére. A nagyünnepek elmúltával következnek a dolgos hétköznapok – a kettő között pedig a felszabadult örömöt nyújtó Szimchát Torá áll. A lelki magaslatokból biztonságosan kell leszállnunk a hétköznapok talajára, ebben segít nekünk a Tóra örömünnepe, amikor megtapasztalhatjuk, hogy „Izrael, a Tóra és a Szent, áldott Ő, egyek.” (Zohár III. 73a). Ezek az ünnepek megerősítik az Örökkévalóval való kötelékünket és feltöltenek bennünket az új esztendőre, előrevetítve mindazokat az örömünnepeket, amik a megváltás eljövetele után várnak ránk.

Kép: 

Tóraavatás Budapesten

Megszakítás