A 25 évvel ezelőtti terrortámadásról emlékeztek meg Buenos Airesben. A gyilkosok nem bűnhődtek meg.

Az argentin városban 1992-ben 29 meghaltak és 242-en megsebesültek a detonációban – emlékeztet cikkében a jta.org. A megemlékezés előtt az argentin elnök Mauricio Macri túlélőkkel és az áldozatok hozzátartozóival találkozott. Az 50 fős küldöttséget a hivatalában fogadta. A találkozón ott volt Izrael jelenlegi Indiába delegált nagykövete is, aki a feleségét veszítette el a terrortámadásban. Az izraeli külügyminisztérium főigazgatója Juval Rotem újságíróknak azt mondta: ez volt az első alkalom, hogy Izrael elveszített egy egész nagykövetséget és négy diplomatát egy külföldi terrortámadásban.

14:50-kor, amikor 25 ével ezelőtt felrobbant a bomba, néma csenddel emlékeztek az áldozatokra, aztán a Chábád argentínai vezetője, Zvi Grublatt rabbi elmondta a kaddist és felolvasta az áldozatok nevét, akiket sikerült azonosítani.

A megemlékezésen a jelenlegi izraeli nagykövet Ilan Sztulman kikelt amiatt, hogy 25 éve nem tettek igazságot az ügyben. A támadás felelőse ugyanis jelenleg is Teheránban él, háborítatlanul. 1994-ben egy még szörnyűbb támadást szenvedett el a zsidó közösség Argentínában, ennek az ügynek az utóéletéről mi is beszámoltunk korábban. A feltételezések szerint abban az ügyben is Irán állt a háttérben.

Kép: jta.org

 

 

 

Megszakítás