A népszerű televíziós személyiség, Sziván Ráháv-Meir mesélt arról, hogyan harcolt a miniszterelnök-jelölt apja a hagyományőrzésért a pártján belül.

1977. február 24-én, nem sokkal purim ünnepe előtt a Munkapárt gyűlést tartott. Ez körülbelül két hónappal Menáchem Begin választási győzelme előtt történt. A gyűlésen Jicchák Rábin és Simon Peresz összevitatkozott a párt vezetőjének feladatkörén. A vitában az előbbi kerekedett felül.

A gyűlés pénteken zajlott, a februári szombatok pedig korán beköszöntenek, és a résztvevők egy kis csoportja üzenetet küldött az elnöklő Slomó Hilélnek, melyben azt kérték, hogy déli tizenkét óránál ne tartson tovább az esemény, hogy minden résztvevő haza tudjon érni még a szombat bejövetele előtt.

Az aláírók között első helyen szerepel a Szochnut egyik vezetője, Náchum Ganz, Beni Ganz édesapja, akinek nagyon fontos volt, hogy időben hazaérhessen otthonába, a Kfár Áchim nevű mosávba. Az Ásdodhoz közel fekvő mezőgazdasági településen felesége, a Mezőkovácsházán született Málká, és négy gyermeke várta, köztük a jelenlegi választási kampányban a miniszterelnöki székért küzdő, korábban vezérkari főnökként szolgáló Benjáminhoz, azaz Benihez.

Náchum és Málká Ganz hűek maradtak a zsidó hagyományokhoz gyerekkoruktól fogva, a holokauszt borzalmai közepette is, és azután is, hogy megérkeztek a Szentföldre, ahol részesei voltak az új állam megalapításának. Erdélyből, haszid környezetből vándoroltak Izraelbe és a zsidó hagyományokhoz való ragaszkodás természetes volt a számukra.

A fentebb említett kérvényt mintegy húszan írták alá a vallásos baloldalt képviselő Ganz kérésére. Néhány héttel később egyébként a Likud nyerte meg a választásokat, többek között éppen az ehhez hasonló témák: a nemzeti identitás és hagyomány kérdése miatt.

A Likudban a tagoknak nem kellett könyörögniük azért, hogy a pártgyűlés ne csússzon bele a szombatba. Az új kormánnyal olyanok kerültek hatalomra, akiknek ez nem mellékes körülmény, hanem az élet szerves része volt. Az új kormányfő, Menáchem Begin maga is amellett volt például, hogy a nemzeti légitársaság, az El-Al ne repüljön szombaton. „A szombat az enyém is, nemcsak a tiétek”- mondta. – „Nem mérlegelhetjük a nyereségeket és veszteségeket azzal szemben, amit a zsidó nép győzelme jelent. Az embernek nem kell vallásosnak lennie ahhoz, hogy ezt megértse. Egy büszke zsidó felfogja ezt.”

Sziván Ráháv-Meir így fejezte be írását: Beni Ganz nemrégiben azt mondta, hogy szerinte Begin kiutasította volna Netánjáhut a Likudból. Ő maga azonban, Binjámin ben Náchum Kfár Áchimból, azonban folytathatná apja és Begin ideológiáját, mely azt a hozzáállást képviseli, amire a vallásos közösség olyannyira vágyik. Működjön az ország a szombattartás elve alapján. A szombat mindennél előbbre való, még a baloldali-jobboldali szembenállásnál is!

zsido.com

Forrás: bhol

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

 

Megszakítás