Az Egyesült Államok kormánya félmillió dollárral segíti a bibliai Náchum próféta síremlékének renoválását. A síremlék Kurdisztán észak-iraki részén, Ál-Kus városában található. A Moszultól 50 km-re fekvő várost a kurd pesmerga erők védték az Iszlám Állam előretörése során.

Az ősi, mintegy 2700 éves sír udvara piszkos, és kövekkel szórták tele. A falak omladoznak, a régi, kőbe vésett héber feliratok egyre kevésbé olvashatóak. Többek közt található itt egy kőtábla, melyre a következő szöveget vésték:

„העומדים ומשתדלים בבנין כנסת אדוננו נביא נחום האלקושי זיע”א, הגבאי הנאמן כהרי יעקב, צמח ששון עבדו ובניו היקרים”

“Aki segített felépíteni mesterünk, az ál-kusi Náchum próféta – érdemei védelmezzenek bennünket – zsinagógáját, a hű elöljáró Kehári Jáákov, szolgája Cemách Szászon és drága fiai.”

Az elhanyagolt épületet már csak egy asszír-keresztény (káldeus) család védelmezi saját elhatározásából, mert a zsidó közösség túlnyomó többsége még az ötvenes évek elején Izraelbe vándorolt. Az épület siralmas állapotáról készített felvételekkel kísért felhívás nyomán néhány évvel ezelőtt különböző zsidó szervezetek és a Kneszet számos képviselője fordult az ENSZ kulturális örökségeket óvó szervezetéhez, a UNESCO-hoz, hogy segítséget kérjenek az ősi zsidó szent hely védelmében: „Aggodalomra okot adó híreket hallunk az utóbbi időben az emlékhelyről, mely, amint azt tudják, geopolitikailag és gazdaságilag instabil területen fekszik.”

A kurd autonóm terület székhelyén, Erbilben működő amerikai főkonzulátus vezető tisztségviselői személyesen látogattak el a helyszínre, hogy felmérjék a síremlék állapotát. „A műemlék gazdag kulturális öröksége egyaránt fontos a térség zsidó, muszlim és keresztény lakói számára. Kormányunk további 500 000 dollárral segíti a helyreállítást. Ez a projekt segít megőrizni a történelmet, fellendíti a helyi gazdaságot és turistákat vonz a térségbe.” – állt Steve Fagin főkonzul közleményében.

Az Egyesült Államok 2008-ben már átutalt félmillió dollárt, továbbá a kurdisztáni területi kormány miniszterelnöki hivatala és magánszemélyek is adakoztak. Az egyszerű állagmegóvás után a komolyabb munkálatok 2019 januárjában kezdődtek el az amerikai Szövetség a Kulturális Örökségek Helyreállításáért alapítvány (ARCH) és a csehországi, műemlékvédelemre szakosodott cég, a GEMA közreműködésével.

A vészharangot a kurdisztáni területi kormányban a zsidó közösséget képviselő Serzád Omár Mászmáni kongatta meg 2016-ban, amikor a síremlék azonnali helyreállítását szorgalmazta: „Megvizsgáltam az épület állapotát, szakértőkkel, mérnökökkel, építészekkel konzultáltam és mindannyian arra az álláspontra jutottak, hogy a síremlék akár néhány hónap alatt teljesen összeomolhat. Ez a műemlék nemcsak a zsidókhoz tartozik, hanem az egyetemes emberi kultúra része, így tehát megóvása közös ügyünk”.

A felújítandó síremléket 1500 éve emelték és jelentős zarándokhellyé vált a kurdisztáni zsidók számára, akik elsősorban sávuot ünnepén látogattak el Ál-Kusba. Náchum próféta a polgári időszámítás előtti VII. században élt, tanítását a bibliai Náchum könyve őrzi.

zsido.com

Forrás: TOI

 

Ez a cikk azért jelenhetett meg, mert olvasóink egy része tavaly az EMIH-nek ajánlotta fel a személyi jövedelemadója 1 százalékát. Erre a segítségre idén is szükségünk lesz.

zsido.com szerkesztősége azért dolgozik, hogy olvasóink minél érdekesebb és sokszínűbb tájékoztatást kapjanak a zsidóságot érintő hazai és nemzetközi eseményekről, valamint a judaizmussal kapcsolatos kérdésekről.

A munkánkat az 1 százalékos felajánlások teszik lehetővé. Ezért arra kérjük minden kedves olvasónkat, hogy támogassa adója 1 százalékával az EMIH-et, a zsido.com fenntartóját.

Az EMIH technikai száma: 1287

Megszakítás