Harvey vagyok. Miben segíthetek? – mondja a telefonba a világ egyik legnagyobb pénzbehajtó cégének alapítója. A 32 milliárd dolláros vállalkozás vezetője a közel nyolcvan éves, magyar és orosz felmenőktől származó Harvey Vengroff. Nála járt amerikai tudósítónk.
Első meglepetésként az szolgált, hogy a multinacionális vállalat floridai központjának egyik telefonos kollégája első hívásomra, alig 2 perc várakozás után a nagyfőnök mobilszámával állt elő. A másik szokatlan dolognak az tűnt, hogy egy ismeretlen magyar újságíró két email-váltás és egy újabb rövid telefonbeszélgetés után máris ebédmeghívást kap. Amikor kiderült, hogy a Napos oldal (Sunny Side Cafe) nevű étkezdében találkozunk, elkezdtem gyanakodni. Hallottam korábban, hogy remek gulyáslevest kapni ezen a helyen, és hogy magyarok a tulajdonosok. Ezek szerint Vengroff úrnak fontosak a magyar szállak? – amikor találkozásunkkor ezzel indítok, nagyon gyorsan tisztázza a helyzetet: „Az épület az enyém. Itt volt dolgom, ezért hívtam ide. Különösebben nem érdekel, hogy magyarok vezetik ezt az éttermet. Szerencsére a koszt valóban jó, de ami ennél is fontosabb nekem, a bérlőim alapos emberek, és tisztességesen fizetik a bérleti díjat”.
Vengroffnak, aki 18 éve él Florida nyugati oldalának egyik üdülővárosában, meglehetősen sajátos az imázsa. Milliárdos vagyonához képest nagyon szerény az életvitele. Azt leszámítva, hogy egy hajón él, semmi luxus nem jellemzi. Egyszerű terepjáróval jár, utoljára apja temetésén volt rajta zakó, és minden tárgyalásra pólóban és rövidnadrágban, no és baseball sapkában jár. A találkozónkra is egy laza fehér pólóban érkezett. Igaz, ez a darab a pénzbehajtás klasszikus, vadnyugati emlékét idézi: két megtermett verőember egy adóst helyez a kukába.
„Anno valóban voltak fizikai erődemonstrációink. Én például kutyával jártam az adósokhoz, de később börtönből kiszabadult izomkolosszusok is dolgoztak nekem. Ma a számítógépeké a főszerep. Kevesebbet ütnek, de több pénzt termelnek…” – meséli nemes egyszerűséggel az omlett és a kávé mellett. Vengroff különben tényleg egyszerű embernek tűnik, még Az egész hajós életformát egy véletlennek is fel lehet fogni.
Nem Teréz anya
A városi legenda szerint az évtizedek óta szenvedéllyel kormányzó Vengroff épp Belizbe tartott Tampából, amikor egy trópusi vihar miatt kénytelen volt kikötni Sarasotában. Azóta itt él. Több ezer embernek ad munkát. Nem csak a világ számos országában is jelen lévő Vengroff Williams kereskedelmi követeléskezelő cégének van itt a központja, hanem tucatnyi ingatlanfejlesztő és kulturális vállalkozást, sőt, iskolát is üzemeltet. Pár éve szenvedélyesen harcol a városvezetéssel is. Élhetőbb lakhatási körülményeket akar teremteni az arra rászorulóknak. Ennek érdekében lezüllött, rosszhírű moteleket kezdett felvásárolni. Jelenleg négy, jövőre már tíz – egyenként 150 egyszobás studiókból álló – kopott múltú motelt kívánnak menedzselni. A piaci árnál jóval kedvezőbb havi bérleti díjak (625 USD) nagyon vonzóak.
Vengroff, aki bár adósságbehajtó cégével vált milliárdossá, tulajdonosa számtalan ingatlan fejlesztési vállalkozásnak is. Pár éve ezzel telnek hétköznapjai – legkisebb fiával, a 30 éves Travis-szel irányitják ezt a vállalkozást. Merthogy Vengroff nem győzi hangsúlyozni, ő nem a Teréz anya. Minden vállalkozásában a profitot keresi. Bár adakozó hírében áll, csak olyan ügyeket támogat, amelyben kielemezte, hogy érdemes a befektetett tőkehaszonnal számolni. A rászorulóknak kialakított motelek üzemeltetése remek PR-akció lehetne egy olyan embernek, aki időnként még mindig szembesül a behajtói múltjának etikailag megkérdőjelezhető részleteivel. Ám, őt ez cseppet sem foglalkoztatja. „Nekem az számit, hogy havonta 40%-os nyereséget termelnek a motelek. Ez jobb szinte bármelyik ingatlan értékesítési modellemnél” – büszkélkedik. Igaz, azt sem hallgatja el, hogy az elmúlt 10-15 évben csak Floridában százával segített embereket visszatalálni a munkaerőpiacra. Sokukat a hajléktalanságból emelteki ki. „Meg van a csapatom, amelyik nem csak arról gondoskodik, hogy megbízható bérlőket találjunk, de szó szerint autóba ülnek a delikvensekkel, és elviszik őket olyan helyekre, ahol munkát tudnak találni nekik. Már 16 embert tettünk így milliomossá” – teszi hozzá Vengroff, akiről azt hallani, megbecsüli a tisztességet és a lojalitást. Vannak munkatársai, akik évtizedek óta dolgoznak neki, ezért átlagon felül fizetést kapnak.
Ököllel bírtam jobb belátásra
A ma már milliárdos vállalkozó egészen fiatal korában megtanulhatta a pénz jelentőségét. Szülei kapcsolatában látta először mit jelent, ha jól megy valakinek, és mit, ha éppen nem. „Ezekről a dolgokról egyáltalán nem szokott beszélni. Nem érdekli a múlt. Sosem mesélt a gyermekkoráról nekünk. Én hosszas családfakutatás után jöttem rá bizonyos dolgokra” – mondja Travis Vengroff, akit hiba lenne kivételezett helyzetű trónörökösként aposztrofálni.
Harvey Vengroff ugyanis öt gyermek apja, mindannyian a vállalkozásaiban szocializálódtak, és vezettek családi érdekeltségű cégeket. Travis az egyetlen, aki szintén Floridában lakik. A zsido.com munkatársának egy másik találkozón mesélt a családról és apjáról. Amíg Vengroff édesanyja tehetős családból származott, idősebb Vengroff egy szegény orosz-magyar bevándorló pár gyermekeként született.
Egy 12 éves orosz kislány egyedül hajózott be Amerika partjaira több mint száz évvel ezelőtt. Az ő szülei, a kozákok pogromjai elől menekültek, és a Magyar Királyságban próbáltak új élet kezdeni. (Innen a Vengroff név, ami oroszul azt jelenti: az ember, aki magyar). Az ősök sorsa homályos, feljegyzések szerint, annak idején csellel vertek át más zsidókat annak érdekében, hogy a pogromok elől elmenekülhessenek.
A kalandor 12 éves leány Harvey nagymamája. Travis nagyszülei hiába keverték a kását New York East Village-ében, valahogy az mindig túl forrónak bizonyult a nagymama számára. Vengroff úr pedig igyekezett minden módot megragadni arra, hogy a feleségét boldoggá tegye. A család tehát költözött, általában kétévente, így a vállalkozásuk is gyakran változott. Volt pékség, varroda, újságkihordó vállalat, és takarítói cég is a palettán.
Harvey, bár New Yorkban született, 18 éves korára fél Amerikát bejárta szüleivel, és jelentős tapasztalatokat szerzett a saját vállalkozások vezetésében. Antiszemitizmussal elsőként, és gyakorlatilag utoljára, kisiskolás korában találkozott. „Nem volt komoly trauma ez nekem. A gúnyolódó szemeteket ököllel bírtam jobb belátásra” – fogalmazott munkatársunknak, aki azonnal képet kapott arról, mennyire testhez álló feladat lehetett Vengroffnak a behajtói karrier. Apja bár nem lett gazdag, azért sikerült iskoláztatnia fiát.
A zsidóságom egy megtiszteltetés
Igaz, Harvey legnagyobb meglepetésére az egyetem pénzt kért az oktatásáért. Mivel apjától elleste a takarítás csínját-bínját, bedobta az egyetem vezetésének: elvállalja a takarítást az épületekben. Sebtében toborzott magának egy brigádot, akik olyan jól végezték a munkájukat, hogy mielőtt megszerezte volna a végzetségét biológia szakon, két megbízatásának köszönhetően 20 évesen már Jaguárt vezethetett. A La Guardia repülőtér és a New York-i Chrysler épület több ezer négyzetméternyi felülete elég bevételt biztosított a fiatalembernek. „A Jaguárra egy régi haverom beszélt rá. Azt mondta, ez a leggyorsabb elegáns városi autó. Én ugyanis megszállottja voltam a sebességnek.” – mondja Vengroff csillogó szemekkel.
Erről úgy vall, mint egy büszke kamasz: „Hetente 2-3 alkalommal vettem részt városi gyorsulási versenyeken. Alig voltam 14-15 éves. Nagyon jól fizettek. Kaptunk vagy 100 dollárt egy-egy ilyen mókára” – meséli a manhattani éveiről. Vengroff különös ragaszkodása a járművekhez eljutatta őt Izraelbe is, ahol az 1973-as jom kipuri háborúban „nemzetközi megfigyelőként” egy tank vezetőjeként tevékenykedett. „Ott akartam lenni, de szerettem volna a lehető legbiztonságosabb formában szemlélőjévé válni az eseményeknek. Valaki ajánlotta ezt a tankos dolgot” – mondja kissé hamiskásan, majd hozzáteszi: „Nekem a zsidóságom egy megtiszteltetés. Sosem verem nagy dobra, nincsenek is túl sokan a zsidó barátaim, nem preferálom a zsidó üzlettársakat. Ez egy örökség, ami fontos. Az más kérdés, hogy Istennel való kapcsolatomba nem kívánok beavatni senkit. Travis fiamnak Izraelben, a Massadán volt a bar mitzvaja, szóval ez egy élő hagyományápolás nálunk, még akkor is, ha én magam nem járok zsinagógákba”.
Nem volt iskola a fiának, alapított egyet
Ha már a spirituális vonalat érintettük, próbálom kideríteni, miként emlékszik vissza vitatható presztízsű behajtói karrierjére, és mit gondol annak morális vonatkozásairól? „Valamit tisztázzunk! Ki érdemel korholást először? Aki nem fizette adósságát, vagy aki erre emlékeztetni kívánja őt?” – szegezi nekem a kérdést. Szerinte mindig a megoldást keresték, és igyekeztek segítséget ajánlani a behajtás közben is. „No, nem mindig. Való igaz, a műszak elején voltak erőszakos akcióink is. De akkor még senki nem akarta felügyelni ezt a szakmát. Később direkt úgy specializálódtunk, hogy rólunk úgy kezdtek beszélni, mint egy problémamegoldó szervezetről.”
Vengroff cégének szárnyalása mesebeli. Egymásnak ajánlották szolgáltatásaikat azok a cégek, akiket kisegítettek. IBM, Microsoft, Disney, Delta… „Az adósság mindig létezett, mi csak szerettük volna biztosítani a feleknek, hogy előbb utóbb meg lesz a fedezet, senkinek nem kell pánikolnia. A bizalom megszerzése volt a kulcsa mindennek” – meséli. „Egyik banki ügyfelünk azzal keresett meg minket, hogy szüksége van gyorsan valakire, aki hajlandó a kormány megbízatásából egy atomerőművet felépíteni. Én azonnal rávágtam, hogy mi ezt is meg tudjuk oldani. Az egyezség után azonnal felhívtam a társaimat New Yorkban, és felszólítottam őket arra, hogy toborozzanak egy kutatócsoportot, amelyik megszállja a következő napokra a főkönyvtárat. Meg kellett tanulnunk, hogyan is kell atomerőművet építeni.” Később két másik atomerőmű építési megbízatást is elnyertek, mondja.
Ez a fajta innováció mindig is jellemezte. Amikor Sarasotába költöztek, és nem voltak biztosak abban, hogy Travis fiuk számára jó középiskolát fognak találni, alapítottak egyet. Ma a város egyik legjobb iskolája a Sarasota School of Arts and Sciences, ami természetesen nem magániskola, bárki számára elérhető. Vengroff a mai napig tagja annak a testületnek, amely a diákok tanrendjéről dönt. Merthogy egy épület önmagában még nem minden.
Találkozásunk végén felvetem, érdekelné-e Magyarország? Múltkutatás, vállalkozások? Különösképpen nem izgatja fel a lehetőség. Inkább kéri a számlát, sietnie kell a következő megbeszélésére. „Visszavonulni? Miből? Én mindig azt csináltam, amit szerettem. Sosem volt állásom. Feladataim vannak, nem is kevés.” És már zakatol is tovább a 78 éves férfi.
Az ajtóban még egy telefonra válaszol, a szokásos módon veszi fel a telefont: „Hallo, itt Harvey. Miben segíthetek?”
Wallenstein Róbert