Twitteren emlékeztek meg arról a 250 zsidóról, akiket nem engedtek be Amerikába, és aztán a holokauszt áldozatai lettek.

Eredeti módon emlékezett meg Russel Neiss a soá egyik kevésbé ismert fejezetéről a nemzetközi holokauszt napon. Twitter-bejegyzések formájában hívta fel a figyelmet 250 olyan zsidó sorsára, akik az üldöztetések elől menekülve az Egyesült Államokban próbáltak menedékre lelni, ám megtagadták tőlük a partraszállást.

 „A nevem Herbert Ascher. 1939-ben visszafordítottak az Egyesült Államok határáról. Auschwitzban haltam meg.” – szólt az egyik üzenet, melyet ötpercenként követett egy újabb. A teljes névsor kiküldése 21 órába tellett.

Az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumának adatai szerint a menekülteket szállító St. Louis hajó a németországi Hamburgból indult útnak 1939. május 13-án Kuba felé, fedélzetén több száz, menedéket kereső zsidóval. Kubában a legtöbb utas belépését megakadályozták, majd az akkori elnök, Frederico Laredo Bru utasítására el kellett hagyniuk a havannai kikötőt és a kubai felségvizeket.

A képen Erich Dublon a fedélzeten. Őt is Auschwitzban gyilkolták meg.

A St. Louis ekkor Miami felé vette az irányt. Az utasok közül többen táviratoztak az amerikai kormánynak, és menekültstátuszért folyamodtak. Az amerikaiak azonban nem engedték kikötni a hajót, ami így kénytelen volt visszafordulni Európába.

A múzeum szerint az utasok közül 254-en később a holokauszt áldozatai lettek. A Twitter-üzenetekkel ezeket a neveket és – amennyiben találtak – fényképeket és egyéb személyes adatokat küldték szét a nap folyamán.

„Ma van a nemzetközi holokauszt nap. A legfontosabb célom az volt, hogy emléket állítsak ezeknek az embereknek.” – mondta Neiss.

 Ezzel együtt vannak, akik aktuálpolitikai üzenetet véltek felfedezni a kezdeményezésben, hiszen a frissen megválasztott amerikai elnök egyik első rendelete is a menekültek beutazását korlátozza. Az üzeneteket olvasók közül sokan nem értettek egyet azzal, hogy a jelenlegi helyzetet össze lehetne hasonlítani a hitleri zsidóüldözéssel, és ezen meggyőződésüket nem is rejtették véka alá. „Az Európából menekülő zsidóknak nem voltak Amerika-ellenes terveik, és egyikük sem volt potenciális terrorista. Sértő az összehasonlítás.” – szólt az egyik válaszüzenet.

„Az hiszem, hogy nem lehetséges elvonatkoztatni napjaink politikai realitásától. De nem én voltam az, aki aláírta az erről szóló rendelkezést.” – jelentette ki Neiss.

A képen Joachim Hirsch. Őt is Auschwitzban gyilkolták meg.

 A St. Louisban élő, zsidó oktatásban dolgozó Neiss elsősorban nevelési céllal indította el a Twitter-üzeneteket. ” Volt már egy nagyon hatékony kampány „we remember” (emlékezünk) címmel. Véleményem szerint, amikor kimondjuk ezt, komolyan el kell gondolkoznunk, hogy mit is jelent. Nagyon fontos tenni róla, hogy ne maradjon puszta közhely.”

Forrás: CNN

Megszakítás