Az alkalmazott az ügyfél neve alapján következtetett annak zsidó származására. Kirúgták.

Elbocsátotta azt az alkalmazottját az Amazon, aki a vizsgálatok alapján felelős volt egy ügyfél számára eljuttatott antiszemita üzenetért – írta a Jerusalem Post. Az egykori náci vezérre utaló papíron az állt: „Üdvözlet Adolf nagybácsitól”.

A Daily Mail értesülései szerint a vállalat alkalmazottja a megrendelő neve alapján következtetett a Nagy-Britanniában élő hölgy zsidó származására. A lapnak nyilatkozó ügyfél az unokahúgának vásárolt játékot az amerikai cég oldaláról; és olyannyira sokkolta az eset, hogy kénytelen volt munkahelyéről szabadságot kivenni a történtek feldolgozásához.

Liran Meydat, a sértett egyik közeli barátja arról számolt be a médiának, hogy az Amazon kezdetben nem foglalkozott az üggyel és csak azután tettek lépést, hogy a közösségi médiában is megosztotta az esetről szóló hírt. „A brit zsidók félnek megszólalni. Én izraeli vagyok és még csak pár éve érkeztem, úgyhogy nem érzek semmilyen félelmet” – mondta a Londonban élő férfi.

Az Amazon szóvivője úgy nyilatkozott: „Komolyan vesszük a történteket és bocsánatot kértünk a vásárlótól. Megvizsgáltuk az ügyet és elbocsátottuk a felelős személyt”. Az ügyben a brit rendőrség is vizsgálatot indított.

zsido.com

Kép forrása: Jerusalem Post