Százados Csaba egyik ismerőse nemrég Izraelig repült, ahol egy felkapott jeruzsálemi üzletben vett magának kalapot egy temetésre. Csak hazatérve jött rá, hogy akár lakóhelyétől pár száz méterre is megvehette volna ugyanazt, merthogy magyar kezekkel éppen ott készült: a Pest megyei Gödön. Kevesen ismerik az itt működő Sunemar kalapház nevét, pedig évente több ezer fejfedővel látják el New York, London és Izrael zsidó közösségeit. Számos magyar híresség is viseli kalapjaikat, de gyártottak a világhírű olasz Borsalino kalapgyárnak is – szemlézi a Forbes cikkét a Neokohn.

Remélem, meghozza a szerencsémet az új évre, hogy másodpercre pontosan a kéményseprővel együtt érkezem az interjúra Százados Csabához, a gödi Sunemar kalapház ügyvezetőjéhez – írja Kis Judit a Forbeson megjelent cikkében. Míg a beengedésre várunk, egy idősebb úr egy halom kalappal a fején sétál az udvar végében egy műhelynek látszó épület felé. Legalább két tucatszor biztosan elsuhantam az utóbbi években a Budapestet Váccal összekötő kettes út mentén kitáblázott kalapház mellett, de a tábla, miszerint itt kalapok készülnek, csak akkor tűnt fel, amikor a szemben lévő zöldségesnél mandarint vettem.

Ennél prózaibb módon aligha jöhetett volna szembe a téma, pedig egyébként a Sunemar prémium, jellemzően 100 százalék nyúlszőr kalapjait a legmenőbb New York-i, brooklyni kalapüzletek árulják, darabonként 170-230 dollárért (nagyjából 50-70 ezer forintért).

„Mi, körülbelül húszan tudjuk, hogy azt a kalapot ott a színpadon mi csináltuk, és ez büszkeséggel tölt el, de amúgy nincs hírértéke a kalapnak”

– legyint Százados Csaba, amikor szóba kerül, hogy a Vígszínház Hegedűs a háztetőn című darabjához is ők szállították a kalapokat, és számos más színházi munkájuk is volt. Pedig a Százados név ismert a szakmában, a család önálló vállalkozásban 1977 óta foglalkozik kalapkészítéssel.

A Forbes cikkének folytatása itt olvasható.

Címlapkép: Kis Judit újságíró/Facebook

Megszakítás