Izrael földje mindig híres volt mezőgazdasági terményeiről, annak ellenére, hogy természeti és klimatikus adottságai nem igazán kedveznek a földművelésnek. A Tóra (5Mózes 8.) is különféle terményekkel dicséri az Ígéret Földjét, mely bőséggel ellátja az azt megművelő és az isteni parancsolatokat betartó zsidókat.
„Mert az Örökkévaló, a te Istened elvisz téged jó országba, hol vízpatakok vannak, források és mélységek, melyek erednek a völgyben és a hegyen, oly országba, hol búza, árpa, szőlő, füge és gránátalma (terem), oly országba, hol olajfa és (datolya) méz van; oly országba, ahol nem szűkiben eszel kenyeret, ahol nem szenvedsz hiányt semmiben, oly országba, melynek köve vas és hegyeiből rezet vágsz. És midőn eszel és jóllaksz, áldd az Örökkévalót, a te Istenedet ama jó országért, melyet neked adott.”
A bibliai időkben Izrael messze földön híres volt szőlőjéről, az abból készített boráról, datolyájáról és olívaolajáról. Nincs olyan ókori települést feltáró ásatás Izraelben, ahol ne akadnának sziklába vájt szőlő- és olajprésekre. A Szentföld megművelésének különleges státuszát jelzi a Tóra megannyi, mezőgazdasággal kapcsolatos törvénye is, melyek segítségével a hétköznapi, megélhetést biztosító munkafolyamatok magasabb, spirituális dimenzióval gazdagodnak.
A zsidó nép száműzetésével az egykor gazdag termőföldek és ültetvények lassan az enyészeté lettek. Eltűnt a termőtalaj, kivágták az erdőket, nagy területek sivatagosodtak vagy mocsarasodtak el. A föld új birtokosai nem részesültek abban az áldásban, mellyel az Örökkévaló árasztotta el saját határai között élő népét. A Szentföld nem olyan, mint a világ többi országa. Akkor virágzik és ad bő termést, amikor Izrael népe él benne és műveli földjét. Így ír erről a Tóra (5Mózes 11.):
„Mert az ország, ahova te bemész, hogy azt elfoglaljad, nem olyan, mint Egyiptom országa, ahonnan kijöttetek, ahol magodat elveted és megöntözöd lábaddal, mint a zöldséges kertet; hanem az ország, ahova ti átvonultok, hogy elfoglaljátok, hegyes-völgyes ország, az ég esőjéből iszik vizet; olyan ország, melynek az Örökkévaló, a te Istened viseli gondját, állandóan rajta vannak az Örökkévaló, te Istenednek szemei, az év elejétől az év végéig.”
A földet elbitorló népek nem számíthattak e megkülönböztetett figyelemre, hiába vetették meg a lábukat Izrael országában, ahogy a Böchukotáj hetiszakaszban olvashatjuk (3Mózes 26:32.):
„És pusztává teszem az országot és a benne lakó ellenségeidnek is csak pusztaság jut”.
Nem véletlen, hogy a közelgő megváltás egyik előjelét éppen Izrael földjének újbóli termékennyé fordulásában látták bölcseink. Ez találjuk a Talmudban (Szánhedrin 98/a.): Rabbi Ábá mondta:
„Nincs biztosabb jele a megváltás közeledtének, mint a következő vers (Jechezkél 36:8.) beteljesülése: Ti pedig, Izrael hegyei, lombotokat fogjátok adni és gyümölcsötöket fogjátok hordani Izrael, népem számára, mert közel vannak, hogy eljöjjenek. Mert íme, én hozzátok térek, hozzátok fordulok, hogy megműveltessetek és bevettessetek.”
Rási a következő magyarázatot fűzte ehhez:
„Amikor Izrael földje bőséges termést fog adni, akkor kezdődik majd a megváltás, és nincs ennél biztosabb jele a megváltás eljövetelének.”
A Talmud Megila traktátusában (17/b.) szintén erről olvashatunk, amikor a bölcsek a napjában háromszor elmondott Főima áldásainak sorrendjét taglalták:
„Miért mondjuk a diaszpórában élő zsidók [szentföldi] egybegyűjtését kérő áldást az évi jó termésért fohászkodó áldás után?”
A választ a fent idézett, Jechezkél prófétától származó jövendölésben találták meg ők is, tehát a végső megváltás csak azután következhet be, hogy Izrael földje ismét bőven terem. A Jeruzsálemi Talmud (Bráchot 17/a.) szerint ekkor „az ország Izrael népe felé fordítja az arcát”, azaz a föld megbékél a zsidókkal és a száműzetést kiváltó bűnök miatt megszakadt kapcsolat helyreáll Izrael népe és Izrael országa között.
Nem véletlen, hogy a modern kori bevándorlók egyik legfontosabb küldetésüknek tekintették, hogy termővé tegyék Izraelt. Ennek érdekében mocsarakat csapoltak le, kutakat ástak, vízvezetékeket építettek és csakhamar sikeres mezőgazdasági települések hálózták be az országot. Az Izrael Állam kikiáltásakor kirobbant függetlenségi háborúban kiemelt védelmi szerepet is betöltöttek a korábbi évtizedekben alapított kibucok és mosávok. A világhírű izraeli növénytermesztés és állattenyésztés hatékonyságát jól mutatja, hogy bár az ország területének csak mintegy 20%-a művelhető és a munkavállalók mindössze 3,7%-a dolgozik a mezőgazdaságban, a zsidó állam mégis képes a saját élelmiszerigényének 95%-át előállítani.
Az elmúlt húsz évben ezek a közös tulajdonlás különböző fokain működő mezőgazdasági településtípusok jelentős átalakuláson mentek keresztül. Ma már szinte alig találunk olyan kibucot, melyben még a hagyományos elvek szerint élnek az emberek. Különböző gazdasági és társadalmi okok miatt a legtöbb kibucban privatizációt hajtottak végre, és felosztották a közös tulajdont. A mezőgazdasági munka sok helyen háttérbe szorult a jövedelmezőbb ipari tevékenységek és turisztikai szolgáltatások mögött. Az országalapítók pionír szelleme azonban továbbél, igaz, az ország más területein és más keretek között.
Az utóbbi néhány évtizedben egyre-másra alapítottak fiatal, idealista családok állattartással és növénytermesztéssel foglalkozó gazdaságokat a júdeai és somroni hegyvidéken. Ezeket az embereket általában vallási meggyőződésük és a Szentföld iránt érzett szeretetük motiválja. Igen gyakran a breszlávi Náchmán rabbi útját követik, továbbá népszerűek a köreikben Ávráhám Jicchák Kook rabbi és Meir Kahane rabbi tanításai, valamint a chábád filozófia is. Túlnyomó többségük állami segítség (és engedély) nélkül vesz birtokba egy-egy gazdátlan, megműveletlen dombtetőt, ahol elsősorban bárányt, kecskét és baromfit tartanak, illetve művelés alá vonják az erre alkalmas területeket. Az állatokat – a környéken élő beduinokhoz hasonlóan – legeltetik, hosszú órákat töltve a szabad ég alatt – legyen szó a forró izraeli nyárról vagy a szeles-csapadékos télről. Van, ahol elektromos áram és vízvezeték sincsen – ez esetben napelemeket és víztartályokat alkalmaznak. A farmot alapító családokat fiatal önkéntesek segítik mind a munkában, mind az őrködésben. Ez utóbbi elengedhetetlenül szükséges, mert a nyájak a tolvajok kedvelt célpontjai. Egyes gazdaságokban még csak az önfenntartás, illetve minél nagyobb legelőterületek bevonása a cél, máshol viszont sikerült már több lábon álló, nyereséget termelő gazdaságot kialakítani.
Erre jó példa az egyik első ilyen gazdaság, a Somronban, Itámár település közelében fekvő Givot Olám, melyet 1997-ben alapítottak, majd néhány évvel később elismert települési rangot kapott. A farmon az állattenyésztés mellett kiterjedt földművelést is folytatnak, elsősorban szőlőt és gabonaféléket termesztenek. Helyben dolgozzák fel a kecske- és juhnyáj biztosította tejet, melyből számtalan termék készül. Minden itt előállított termék kiérdemelte a „bio” minősítést, így az egészségtudatos fogyasztók körében hamar népszerűvé váltak termékeik, melyek nagy áruházláncok kínálatában is megtalálhatóak. Szerény mérete ellenére ez a farm vált a egyik legnagyobb biotojás termelő gazdasággá Izraelben.
Léteznek olyan farmok is, melyek oktatási és rehabilitációs feladatokat tűztek ki maguk elé, és különböző családi, szociális és egyéb problémákkal küzdő fiataloknak nyújtanak szállást, munkalehetőséget, befogadó közösséget és lehetőséget a fejlődésre. A Micpe Jerichó mellett néhány évvel ezelőtt alapított Micpe HáTorá nevű farmon a háredi közösségből érkeznek nehézségekkel küzdő fiúk, akik a kemény fizikai munkát intenzív tóratanulással ötvözik egy pártoló család támogatásával, Mevoot Jerichó közelében pedig Ginát Éden néven hoztak létre veszélyeztetett lányokat befogadó gazdaságot, ahol az állattartás mellett szakemberek foglalkoznak az ott élőkkel. A farm egyik bevételi forrása a lányok által készített organikus tejtermékek forgalmazása.
A farmon élő családok egyik legnagyobb problémája az őrzés megszervezése, hiszen az egy pillanatra sem szünetelhet, sem éjjel, sem nappal, sem a hétköznapokon, sem szombatonként vagy akár Jom kipurkor. Nekik nyújt segítséget a Somer Jos nevű szervezet, mely önkénteseket toboroz a Júdea és Somron területén alapított gazdaságok számára. Az egyesület az 1909-ben alapított Hásomer (az őr) szervezetet tekinti példaképének, melyet az első szentföldi cionista települések védelmére hoztak létre önkéntesek.
A résztvevők – akik között egyaránt találunk diákokat, a szabadidejükből áldozó családapákat és nyugdíjasokat – vagy az őrködést vállalják magukra vagy a gazdaság munkájában vesznek részt, hogy ezzel is tehermentesítsék az ott élőket.
Alább egy mindössze öt évvel ezelőtt alapított, de nagy eredményeket elért farmot mutatunk be, a lap hűséges olvasói számára jól ismert izraeli fiatalok, Saul és Joel segítségével. A két 14 éves fiú a járványügyi rendeletek miatt idén nem utazhatott a nagyszüleihez Budapestre a nyári szünetben, ezért olyan elfoglaltságot kerestek, mely érdekes, izgalmas, de egyben hasznos és jelentőségteljes is. A már említett Somer Jos szervezet segítségével találtak rá a Máláchéj Hásálom nevű farmra, mely önkénteseket keresett.
Ezt a farmot 2005-ben alapították Binjámin megyében, Kocháv Hásáchár településtől északra. Nyugati irányból a Siló környéki hegyek, keletről pedig a Jordán-völgye övezi. Egykor Efrájim törzséhez tartozott e vidék, mely a bibliai időkben Izrael központi területe volt. Neve, melynek jelentése a „béke angyalai” és egy szombatköszöntő dalból lehet ismerős, Máláchi Rosenfeldnek és Sálom Hár-Melechnek állít emléket, akik az arab terrornak estek áldozatul. A közel 10 km2-nyi területen elterülő farmon három család él állandó jelleggel, továbbá olyan fiatalok, akik rövidebb-hosszabb időt töltenek el önkéntes munkával. Ez a gazdaság elsősorban az állattartásra koncentrál. Jelenleg mintegy négyszáz bárányuk és nyolcvan szarvasmarhájuk van, továbbá nagy számban tartanak különféle baromfifajtákat.
– Meséljetek először is a napirendről. Hogyan zajlanak ott a napok?
– Hajnali ötkor indul a nap. Néhányan a bárányokat, mások pedig a teheneket hajtják ki legelni. Egy-egy kutya is jön velünk. Van, hogy gyalog megyünk, van, hogy szamár- és lóháton. A bárányokat négy óra legeltetés után visszaviszik, és délután négy körül újra kihajtják őket négy órára. Amikor visszaérnek a legeltetésből, megszámolják a bárányokat. Ha csak egy hiányzik, körülnéznek, hátha megtalálják a környéken, de ha sok nem tért vissza, akkor a keresésükre indulnak – de ez nagyon ritkán fordul elő. Utána ellátják az állatokat, és aki nem ment ki legeltetni, az is dolgozik. Minden nap más feladat van. Takarmányozni, takarítani, építeni, javítani, szállítani, gondozni, ültetni, mindig más. Volt, hogy kacsaúsztatót takarítottunk és töltöttünk fel vízzel vagy állatokat szállítottunk vagy vályút készítettünk. A farmon van egy kis műhely, sokféle szerszámmal és nyersanyaggal.
A teheneket is kiviszik reggel ötkor legelni, aztán 11 körül át az itatókhoz, és később újra visszahajtják őket a legelőre, sötétedésig. Télen nem voltunk ott, de akkor a bárányokkal később, reggel nyolckor mennek ki, és háromkor vissza. Aki kimegy legeltetni, visz magával egy pásztorkutyát, és persze vannak nagy termetű őrkutyák is, akik a gazdaságban maradnak nap közben is. Mivel rendszeresen olvasunk a Tórából az otthoni zsinagógánkban, a pihenőidőben a hetiszakasz szövegét tanultuk.
Két és fél havonta van ellési hullám a bárányoknál. Éppen akkor voltunk ott a nyáron, rengeteg kisbárány született, éjjel-nappal készenlétben kellett lenni. Bocik is születtek. Ilyenkor az újszülötteket is el kell látni. Éjszaka pedig őrködni kell. Zseblámpával járunk körbe, figyelünk, nézzük a monitorokat. Beosztjuk igazságosan, hogy ki mikor őriz, és felkeltjük egymást. Főzni is szoktunk, rántott húst, tésztát, halat. Magunknak főzünk, mosogatunk, ezt is meg kell csinálnia valakinek nap közben, az csinálja, aki éppen ráér. Imádkozni is úgy szoktunk, hogy aki legeltet, kiviszi magával a tfilinjét és a táleszét, aki marad, az a zsinagógában imádkozik.
– Nagyon szép zsinagógát építettek ott.
– Igen. Bár kívülről csak egy teherautó konténere látszik, belül szépen berendezték. Van saját tóratekercsük, rengeteg könyv, székek, asztalok. A tóraszekrényt tömör fából faragták a farm műhelyében. A többi épület nem olyan szép, de vannak ágyak, konyha, minden, amire szükségünk van.
– Milyen a társaság? Kikkel dolgoztatok együtt?
– 13 és 18 év közötti fiúkkal. A nagyobbak már szereztek traktorra és quadra szóló jogosítványt, irigyeltük is őket. Tulajdonképpen minden feladatot mi, gyerekek végeztünk, egy felnőtt munkavezető segítségével. Érdekes, hogy rajtunk kívül még két magyar anyanyelvű gyerek is éppen ezen a farmon önkénteskedett; régi barátaink Száád kibucból.
– Meséljetek érdekes helyzetekről. Olyan dolgokról, amik újak voltak a számotokra.
– Éppen az ellési időszak elején érkeztünk oda. Megmutatták, hogyan kell fogadni a születő kisbárányt. Hogyan kell segíteni, levenni az orráról és a szájáról a magzatburkot. Aztán egy éjjel, őrködés közben, egyszer csak ott találtam magam egyedül, és nekem kellett végigcsinálni. Fertőtleníteni kell a köldökzsinórt és injekciót is kell nekik adni, aztán megetetni őket. Egyszer született egy nagyon kis súlyú borjú, ráadásul az anyja sem törődött vele. Bevittük a kisbárányok közé és sokat foglalkoztunk vele. Etettük, itattuk, kezeltük a begyulladt szemét. Amikor eljöttünk a farmról, már kezdett megerősödni.
Egyszer egy ló szabadult el éjszaka, azt kellett megkeresni. Egy másik éjjel pedig riasztottak, hogy néhány, tevékkel és szamarakkal kiránduló fiatal eltévedt a közeli völgyben, és nem találják az utat. Fel kellett kutatnunk és a táborba vezetnünk őket.
Sajnos előfordul, hogy a közeli arab falvak lakói gyújtogatni kezdenek, főleg a teljesen száraz, nyári időszakban. Minden héten van valahol tűz. Olyankor kivonulnak a környező gazdaságokból, és mindenki segít az oltásban. Az sem kellemes, amikor Izrael-ellenes szervezetekből jönnek fizetett provokátorok. A rendőrség már jól ismeri mindegyiket.
Nem sokkal az érkezésünk előtt alapítottak egy újabb táborhelyet, a farm központjától öt kilométerre, szó szerint a semmi közepén, elsősorban a tehéncsorda számára, meg azért is, hogy növeljék a farm területét. Éjszaka vezették oda a vizet, és napelemeket telepítettek, hogy legyen áramunk. Szalmabálák között aludtunk, mert épületek még nincsenek. Normális út sem vezet oda, csak komolyabb terepjáróval lehet megközelíteni. Ennek ellenére egy idős rabbi rendszeresen eljött, hogy Tórát tanítson.
– Ez bizony embert próbáló élet. Milyen ideológia vezeti az önkénteseket?
– Az egész ország a miénk, be kell népesítenünk és termővé kell tennünk. Éppen, amikor ott voltunk, olvastuk az Ékev hetiszakaszt a Tórából. Ez áll benne (5Mózes 7:16.): „És megemészted mind a népeket, melyeket az Örökkévaló, a te Istened átad neked, ne sajnálkozzék szemed rajtuk, hogy ne szolgáld az ő isteneiket…” Szó szerint fordítva azt mondja, hogy „megeszed” az összes népet. És utána az van írva, hogy ha azt mondod, hogy túl sokan vannak, és nem fogod tudni elűzni őket az országból, akkor sem szabad félned, mert emlékezned kell arra, hogy mit tett az Örökkévaló a fáraóval Egyiptomban. És tudnod kell, hogy az Örökkévaló segíteni fog, győzni fogsz és elfogod a királyokat az Örökkévaló segítségével. Utána írja a Tóra a nyolcadik fejezetben, hogy az Örökkévaló nekünk adta az országot a gyümölcseivel. „És midőn eszel és jóllaksz, áldd az Örökkévalót, a te Istenedet ama jó országért, melyet neked adott” – ugyanúgy az „eszel” szót használja, mint a népekkel kapcsolatban. Ahogy ennünk kell, amikor megéheztünk, ugyanolyan természetességgel kell meghódítanunk az országot és meggátolni, hogy ellenséges népek vegyék birtokba a földünket. Mindezért pedig éppen úgy kell áldanunk az Örökkévalót, mint az ételért. Ezért olyan fontos ezeken a farmokon dolgozni, mert rajtuk van az Örökkévaló áldása.
Naftali Deutsch írása
Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 134. szám – 2020. szeptember 1.