Madridban spanyol állampolgárság megszerzését tehetik lehetővé azok számára, akiknek ősei kénytelenek voltak egykor elhagyni az országot Ferdinánd és Izabella uralkodása idején.

Több mint 500 évvel ezelőtt, 1492-ben állították döntés elé a Spanyolországban élő zsidó közösség tagjait, amikor a Kiűzési Ediktum értelmében el kellett hagyniuk az országot azoknak, akik nem tértek át a katolikus vallásra. Fél évezred elteltével Madrid most úgy dönthet, hogy spanyol állampolgárságot ajánl azoknak a zsidóknak, akiknek ősei egykor kénytelenek voltak elmenekülni az országból. Becslések szerint az érintettek száma akár a 2 millió főt is meghaladhatja.

A Szefárd Eredet Törvénye várhatóan májusban kerül megvitatásra a spanyol felsőházban, és habár az év vége előtt valószínűleg nem is válhat beiktatott törvénnyé, már most rengeteg érdeklődő fordul a spanyol nagykövetséghez Tel Avivban – reménykedve abban, hogy hamarosan spanyol és egyben EU-s állampolgársághoz juthatnak.

A spanyol kormány becslései szerint közel 90 000 ember jelentkezése várható a döntést követően, de pontosan nem lehet megjósolni, hányan lesznek képesek megfelelni a megszabott kritériumoknak. Ugyanis a jelentkezőknek egyrészt rabbi által kiállított igazolással kell bizonyítaniuk szefárd zsidó gyökereiket, továbbá megfelelő szintű spanyol nyelvtudással és más, eddig kissé homályosan megnevezett „spanyol kapcsolatokkal” is rendelkezniük kell.

Alberto Ruiz-Gallardón, spanyol igazságügyi miniszter a zsidók kiűzését történelmi aberrációnak nevezte, ami szerinte „a legnagyobb történelmi hiba volt”. A törvényjavaslat kapcsán hangsúlyozta, hogy a zsidók „most nyitott ajtó előtt állnak, hogy még egyszer azzá váljanak, amitől soha nem lett volna szabad megfosztani őket – és ez a spanyol állampolgárság”.

Válaszul az izraeli nagykövetség szóvivője Madridban azt mondta, hogy ugyan értékelik a spanyol kormány igyekezetét, amivel próbálják kezelni a múlt szörnyűségeit, de:

„Ma a zsidóknak létezik egy otthona, és ez Izrael. Gratulálunk Spanyolországnak amiért cselekszik, de ez a kérdés nem arról szól, hogy mi kényelmesen érezzük magunkat vagy kényelmetlenül. Izrael olyan szimbolikus gesztusként tekint erre a törvényre, ami a kapcsolatokat hivatott megerősíteni”.

Az Izraelben élő zsidók közül jelenleg is nagyon sokan rendelkeznek kettős állampolgársággal, legtöbben az Amerikai Egyesült Államok vagy az Európai Unió országainak is hivatalosan polgárai. Becslések szerint közel 500 000 izraeli rendelkezik német útlevéllel – aminek köszönhetően könnyebben léphetnek be és vállalhatnak külföldön munkát az országban.

 

Kép forrása: http://www.jewsnews.co.il/2015/04/01/this-country-is-about-to-offer-citizenship-to-2-2-million-jews/

 

Megszakítás