A City Transformer nevű izraeli járműipari vállalat, mely kétszemélyes, elektromos motorral hajtott városi autókat fejleszt, 22 millió dolláros (6.9 milliárd Ft) szerződést kötött az elsősorban ortodox zsidó önkéntesekből álló Ichud Hácálá mentőszervezettel – írja a Vinnews.

 

 

A szerződés értelmében a cég ezer járművet gyárt le, melyek Izrael különböző városaiban parkolnak majd meghatározott helyszíneken. Amint egy önkéntes mentőápoló vészhívást kap, azonnal beülhet egy várakozó Transformer autóba és a bajba került pácienshez siethet. A jármű, kis méreténél fogva, robogóhoz hasonlóan manőverezhet a sűrű városi forgalomban, azonban sokkal biztonságosabb annál és – az elektromos meghajtása miatt – a környezetet sem szennyezi.

A Transformer 2.49 méter hosszú és 1.4 méter széles, fordulóköre csupán 8.5 méter.

Speciális futóműve parkoláshoz vagy a tömött autósorok közötti cikázáshoz össze tud húzódni, s így csak egy méternyi helyre van szüksége. Eközben az utastér mérete változatlan marad. A cég mérnökei szerint egy átlagos méretű autó helyén akár négy Transformer is parkolhat. A kisautó sofőrje és utasa egymás mögött ül. A hátsó ülésen egy felnőtt helyett két gyermek is helyet foglalhat.

 

City Transformer/Facebook Még több fotóért kattintson a képre.

 

A járművet két apró, 7.5 KW-os motor hajtja, melyek 90 km/h órás végsebességet tesznek lehetővé. A futómű összehúzásakor ez 45km/h-ra csökken. A városi forgalomban általában maximumot jelentő 50 km/h-ás sebességet mindössze 5 másodperc alatt éri el.

Akkumulátora 120-180 km megtételére képes egy feltöltéssel. Az akkumulátor 30 perc alatt eléri a 80%-os töltöttséget. 2020-ban a City Transformer bekerült a Time magazin által összeállított 100 legjobb találmány közé, melyek „megváltoztatják, hogy miként élünk, dolgozunk, játszunk és gondolkodunk”.

Dov Maisel, az Ichud Hácálá alelnöke elmondta, hogy a kezdetektől fogva figyelemmel kísérik a City Transformer munkáját.

„Minket két szempontból érdekel ez a projekt: az első ezek közül az önkénteseink testi épségének szavatolása, a másik pedig a termékben rejlő fejlesztések és újdonságok.

Annak idején mi fejlesztettük ki a mentő-robogót az önkéntes elsősegélynyújtóink számára. Ez nagyszerűen működik a városi forgalomban, azonban sok önkéntesünknek nincs motorra érvényes jogosítványa vagy egyszerűen nem akarnak robogón közlekedni. Ez a kisautó szintén gyorsan átvág a dugókon, nem igényel nagy parkolóhelyet, amiből egyre kevesebb van Tel-Avivban és Jeruzsálemben, és azok az önkénteseink is használhatják, akik nem tudnak vagy nem akarnak motorozni. A kisautók indulásra készen várják majd a riasztott önkénteseket, akik egy applikáció segítségével gyorsan megtalálják a legközelebbi járművet és már indulhatnak is a helyszínre. A címet eközben a Transformer GPS-rendszerébe tölti a diszpécserközpontunk, mely folyamatosan nyomon követi a járművek mozgását. Ez nagy segítséget jelent a szervezetünk számára, mely naponta kétezer segélyhívást fogad szerte az országban”.

A Transformer kisautói hamarosan magánemberek számára is elérhetőek lesznek. Forgalmazása az európai piacon is beindul, ahol 12 500 eurót (4.5 millió Ft) kérnek majd érte. Az érdeklődők egyelőre előrendelést adhatnak le és négy színből (fehér, ezüst, kék és piros) választhatnak.

 

Megszakítás