A Midrás meséli, hogy egy napon rabbi Méir alsó Galilea egy városába érkezett, ahol nem látott mást, mint csupa fekete hajú embert. Meghökkenve kérdezte, hogy náluk nem lakik egy aggastyán sem? Mire az emberek azt felelték, hogy közöttük bizony nem él egyetlen öreg ember sem, mert ott mindenki élete delén meghal.
Rabbi Méir erre hirtelen azt gondolta, hogy bizonyosan nem tisztelték az időseket, ezért nem adatik meg nekik az öregség.
Vagy talán ha fáradt vándor vetődött erre, ők nem tartóztatták szíves szóval és ízletes étellel, így most nekik is menniük kell, idő előtt… Talán a zsinagóga és a tanház kapuja várta hiába nyitott ajtóval őket, de ők nem lépték át a küszöböt soha, ezért aztán idő előtt megnyílt előttük a másik ajtó: a temető kapuja. Esetleg az ott élők Éli pap családjából származnak, akiket Sámuel könyvében átkoztak meg helytelen viselkedésük miatt, ahogy áll: „soha nem lesz vén a házatokban” (1Sámuel 2:33.). Ám amikor megosztotta gondolatát a körülötte állókkal, azok nem válaszoltak neki, hanem könyörögni kezdtek neki, hogy imádkozzon értük.
A rabbi erre azt mondta nekik, hogy ha igaz emberek módjára élnek, akkor kiérdemlik az idős kor nyugalmát, ahogy a Példabeszédek könyvében áll:
„A szürke haj a dicsőség koronája, az igazság útján érhető el!” (Mislé 16:31.)
Majd még hozzátette, hogy ezt a leckét még Ábrahám ősatyánktól tanulhatjuk, aki azért érdemelte ki az öregedést, mert „az igazságost és a helyest tette” (1Mózes 18:19.).
A Börésit Rábá 59:1. midrás alapján.