Schück Jáákov Joszéf (Jenő) tábori rabbi visszaemlékezései

A tragikus módon kiégett Thököly úti ortodox zsinagóga nem először élt át pusztulást. A Holokauszt idején súlyosan megrongálódott zsinagógát a háború után Schück Jáákov Joszéf ortodox főrabbi vezetésével újították fel.

A magyar hadsereg tábori rabbija gyermekeinek és unokáinak – akik között szép számmal találunk lubavicsi rabbikat is – „Nagypapa mesél a gyerekeinek” címmel írta meg visszaemlékezéseit.

Ebben így emlékszik vissza első látogatására a Thököly út 83-ban: „Egy kisebb sűl (zsinagóga jiddisül – a szerk.) volt, eléggé életképes, ami a taglétszámot illeti, de az épületet teljesen kiégették a magyar nácik: az ablakokat karton borította ott, ahol üvegnek kellett volna lennie. Ám a hátsó kert tágas és lenyűgöző volt rengeteg árnyas fával és cserjével” – márpedig ez fontos szempont volt az ötgyerekes Schück családnak.

A rabbi munkához látott, és összeszervezte a közösséget, hogy megtisztítsák és helyreállítsák a zsinagógát. A felújítás vezetőjétől jött az ötlet, hogy neon-csövekből kirakott Dávid-csillaggal világítsák meg a Tóraszekrényt és a bimát. „Amikor elkészült, úgy nézett ki, mint egy ékszerdoboz, nagyon csinos volt. Ez a sűl volt az első, és azt hiszem, az egyetlen neon-sűl Budapesten.”

Az ortodox bét din nem is nézte jó szemmel ezt a modern tempót: „Jáákov Joszéf, nem neked kellett volna az elsőnek lenni, aki neont használ.” – rótták meg az akkor a húszas évei végén járó ifjú rabbit. Azonban, amikor meglátták a gyönyörűen kifestett zsinagógát, a legszigorúbb ortodox elvárásokat is kielégítő női szakasszal és a ragyogó neon-fényekkel, csak ennyit mondtak: kóser. A „neon-sűl” megnyithatta kapuit. Az avató ünnepségén a zsinagóga és a kert is megtelt, a kántor énekét a fákra erősített hangszórókon át is hallgathatták az összegyűltek.

Más feladatok mellett Schück rabbi egy zsidó programot is vezetett a rádióban. Egyik alkalommal 1953-ban egy férfi lépett a stúdióba és Schück Jenőt kereste. A rabbi aggódva lépett elő, kezében a beszédével, amin rajta volt a cenzúra engedélye. A férfi azonban kitépte a kezéből a beszédét és egy másik lapot adott át neki azzal, hogy ezt kell elmondania az adásban. Hiá­ba érvelt a rabbi, hogy ennyi idő alatt nem tud felkészülni az idegen szövegből, nem volt mit tennie: „Feleségem volt és öt gyerekem otthon. Ha megtagadom a kérést, tudtam … többé senki nem tudna a hollétemről.” Mint írja, ez vezetett ahhoz, hogy 1957 elején családjával elhagyja Magyarországot. Még abban az évben Ausztráliába utaztak, és ott kezdtek új életet.