A cionizmussal kapcsolatos kijelentései miatt kell magyarázkodnia a brit Munkáspárt vezetőségébe a politikusnak.

Richard Burgon, a párt árnyékkormányának igazságügy minisztere szeretne bekerülni a Munkáspárt vezetőségébe – derül ki a jewishnews.timesofisrael.com cikkéből.

Róla tavaly került elő egy 2014-es felvétel, ami még azelőtt készült, hogy parlamenti képviselőnek választották volna. Ezen arról beszél, hogy a „palesztinok ellenségei nem a zsidók, hanem a cionisták, akik a béke ellenségei és egyben a palesztinok ellenségei”. A baloldali politikus arról is beszélt, hogy „hangosan és büszkén ki kell állniuk a szabad Palesztina mellett”.

Richard Burgon tagadta, hogy így fogalmazott volna, amikor 2018-ban szembesítették korábbi mondataival egy BBC-interjúban. Később azt mondta, hogy nem fogalmazott elég árnyaltan és „nem tett különbséget azokkal kapcsolatban, akik a békés megoldást keresik a nemzetközi joggal összhangban”. A felvételen elhangzottak miatt zsidó szervezetek is tiltakoztak.

zsido.com

Kép: jewishnews.timesofisrael.com