A török-izraeli kapcsolatok fokozatoson javulnak ugyan, de a török sajtóban egyre erősebb a zsidóellenes hang. A német zsidóság lapja veszélyesnek tartja az újjáéledő török antiszemitizmust.

“Veszélyes tendencia: a török médiában olyan hang uralkodik, ami megosztja és a szakadék szélére sodorja a társadalmat. Kormányközeli újságírók a mizéria okait az úgynevezett ellenségekben találják meg, a hazaiakban és a külföldiekben. Kormánykritikus média szinte már alig létezik” – írja a Jüdische Allgemeine. A németországi zsidóság lapja szerint különösen a tavaly július közepi puccskísérlet óta radikalizálódott tovább a törökországi lapok hangvétele, egyre több az olyan írás, amely a “Nyugatot” és a “cionistákat” vádolja a kormány tervezett megdöntésével.

Valószínűleg a felfokozott hangulat is okozhatta ősszel azt az incidenst, amikor egy késsel hadonászó, “Allah akbárt” kiabáló férfi rohant a törökországi izraeli nagykövetség felé. A merénylőt lábon lőtték és őrizetbe vették.

A német lap példaként idézi Tamer Korkmazt, a Yeni Safak című kormánypárti lap publicistáját, aki szerint a The New York Times “a kereszteslovag- és cionista front” fő médiája. A szerzőt az dühítette fel, hogy a neves liberális lap közölte az Amerikában élő török iszlamista, a szerinte “zsidó lobbikhoz” kötődő Fethullah Gülen egy írását. Az ankarai vezetés Gülent teszi felelőssé a tavalyi puccskísérletért, az ő állítólagos befolyására hivatkozva vegzálják az ellenzéket és a független médiát. Egy másik lapban, a Yeni Akitban Abdurrahman Dilipak újságíró is rendszeresen a Nyugatot és “a cionistákat” vádolja a közel-keleti káosz megteremtésével, az egyik tévécsatornán pedig Erkan Tan hozza elő időnként a “keresztesek és cionisták” toposzt (a nyelvhasználat egyébként az Iszlám Állam közleményeit idézi, ők írnak keresztények helyett “kereszteseket”).

Törökországban mindig létezett antiszemitizmus, de az utóbbi években súlyosbodott a helyzet, az Erdogan-rendszer politikusai sokszor ugyanazt az antiszemita retorikát használják, mint a média – állapítja meg a német lap. Veysel Eroglu környezetvédelmi miniszter például nemrég azt mondta, hogy ha Gülen meghal Amerikában, akkor “zsidó temetőben fogják eltemetni”. Maga Erdogan már sok éve, még miniszterelnökként hivatalosan cáfolta, hogy Törökországban létezne antiszemitizmus, mondván, az “idegen a kultúránktól”, de a tények ellentmondanak ennek. A könyvkiadás bestsellereinek számít például a Mein Kampf éppúgy, mint Henry Ford ismert antiszemita műve, A nemzetközi zsidó, de ugyanígy máig sokan olvassák ott a Cion bölcseinek jegyzőkönyveit is.

Két olyan trend is látható azonban, amelyek élesen rávilágítanak a törökországi antiszemitizmus növekedésének abszurditására és irracionalitására. Az egyik az, hogy akárcsak más országokban, Törökországban sincs szükség zsidókra az antiszemitizmushoz: a demográfiai trendek és az elvándorlás miatt fokozatosan csökken az ottani zsidóság száma. (1927-ben még 81 ezer zsidó lakosa volt Törökországnak, ma már csak 15 ezer.)

Mois Gabay, a Salom című török-zsidó hetilap szerzője szerint ennek nemcsak az elöregedés vagy az elhalálozás az oka, hanem “a traumák is, amiket minden zsidó generáció kénytelen volt elviselni.” Az Anti-Defamation League (ADL) 2015-ös felmérése szerint a török lakosság 71 százalékának vannak antiszemita előítéletei. Ezeket az előítéleteket azonban az állami politika és média bátran használja, folyamatosan felidézve a “zsidó lobbik”, a “cionisták” és más sötét háttérhatalmi erők állítólagos befolyásának képzetét.

A másik érdekes trend, hogy mindezek dacára ismét lassan, de folyamatosan javul Ankara és Jeruzsálem viszonya. A két állam közötti kapcsolatok akkor kerültek mélypontra, amikor 2010-ben izraeli kommandósok megrohamoztak egy, a gázai Hamászt támogató török hajót, és miután rájuk támadták, lelőttek kilenc török aktivistát. Tavaly év végén aztán a két fél bejelentette, hogy ismét nagyköveteket küldenek egymás országaiba. Megfigyelők szerint persze nem szerelemből közeledik újra Törökország és Izrael (Erdogan a két évvel ezelőtti gázai hadműveletről pl. azt mondta, “Izrael barbársága még Hitelerén is túltesz”), hanem egyrészt a regionális valóság, a szíriai helyzet, az iszlám terrorizmus elleni harc, másrészt az izraeli gázexportban rejlő lehetőségek kényszerítik ki a kiegyezést.

Munkatársunktól

Kép: Asia Times