A meccsek rendezői nincsenek tekintettel a szombatra, a játékosok és a nézők egy része tiltakozik.
Az első félidőt épphogy lefújta a bíró, Simon Lévy elkezdte összegyűjteni a hozzátartozóit. Miközben a legtöbb szurkoló a szünetben elment sorba állni kávéért vagy frissítőért, Lévy a kijárat felé vette az irányt. Az sem számított neki, hogy a másodosztályú bajnokságban megrendezett Hapoel Jerusalem és Maccabi Herzliya meccs éppen döntetlenre állt. Sőt, annak ellenére elindult haza, hogy a fiát jött megnézni, aki a hazai csapatot erősítette. Nincs más választás, menni kell – mondta Lévy.
– Egy órán beáll a sábát – mondja vállat vonva. – A fiam megérti.
Lévy váratlan távozása nem egyedülálló. A tévénézési szokásokhoz való alkalmazkodás, a stadionok foglaltsága és más logisztikai okok miatt úgy alakultak ebben a szezonban a meccskezdési időpontok, hogy a vallásos drukkereknek ott kell hagyniuk a mérkőzést korábban – ha elmennek rá egyáltalán – amennyiben be akarják tartani a szombatra vonatkozó előírásokat.
Egy másik Hapoel szurkoló, aki néhány perccel Lévy után ment ki a kapun, nem volt annyira nyugodt. – Miért nem képesek egy órával korábban kezdeni a meccset – kérdezte.
A válasz egyszerű: a pénz. Az izraeli futball ligát vezető testület megállapodott a tévétársaságokkal arról, hogy melyik sávokban közvetítik a meccseket, ezek közül az egyik péntek délután 3-kor kezdődik. Ami azt jelenti, hogy télen ezek a mérkőzések napnyugta után fejeződnek be.
Ezeknek a szurkolóknak a nehéz helyzete csak a legfrissebb fejezete egy régóta tartó vitának, amelyek általában a szombati sportolással kapcsolatosak. A futballszövetség évtizedek óta élvez nem hivatalos, félrenézős mentességet a szombati meccsrendezés kedvéért, miközben más üzleti tevékenység tiltott Izraelben és a tömegközlekedés sem működik. Tavaly ősszel azonban mintegy 200 játékos tiltakozott a gyakorlat ellen, mondván, hogy a liga arra kényszeríti őket, hogy válasszanak a szombat szentsége és a csapatukhoz fűződő kötelességük között.
A vita azóta különféle fordulatokat vett, ezek közül talán az volt a legérdekesebb, amikor egy bíró úgy döntött, hogy a kormánynak hivatalosan kellene elismernie a mentességet, amit az illetékes miniszter visszautasított azzal az indokkal, hogy ő az ortodox párt tagja. Bár a legfőbb ügyész átmeneti mentességet adott annak érdekében, hogy elkerüljék a bajnokság leállását, a vita folytatódik a bíróságon és a sportközösségeken belül is.
A probléma ugyanis nemcsak a vallásos szurkolókat érinti, hanem az olyan sportolókat is, mint Guy Dayan, aki az első osztályban szereplő Hapoel Acre középpályása. Ő egyike azoknak a játékosoknak, akik rendszeresen lemaradnak a csapatuk utolsó meccs előtti találkozójáról a szombati játéknapon. Dayan ilyenkor nem ugyanabban a szállodában lakik mint a többiek, hanem egy másikban, amelyik járásnyi távolságon belül van a stadiontól. A meccs után gyalog megy vissza a szálására, míg a többiek busszal hagyják el a stadiont.
De akkor miért focizik egyáltalán szombaton, amit az ortodox zsidók nem tennének, hiszen a munka tiltott ilyenkor? Dayan azzal védi döntését, hogy így tudja eltartani a családját. „Ez a munkám” – mondja, majd hozzáteszi: „20 évvel ezelőtt a vallásos emberek vagy abbahagyták a sportot vagy kizárólag a harmadosztályban játszottak, ahol nem tartottak szombaton meccset. Mára azonban megváltoztak a dolgok.”
Demográfiailag biztosan, hiszen a vallásosok aránya nőtt Izraelben. Dov Lipman, aki az izraeli parlament egykori tagjaként azért dolgozott, hogy áthidalja a kulturális szakadékot a vallásos és a szekuláris zsidók között, a reményét fejezi ki, hogy a vallásosok növekvő csoportjának nyomása miatt újra lehet értékelni azt az általános nézetet, hogy a versenysport elsősorban a szekuláris izraeliek területe.
Azelőtt a vallásos zsidók – a szombattal összefüggő elkerülhetetlen konfliktusok miatt – távol tartották a gyerekeiket a versenysportoktól. Most azonban ők is részt kívánnak venni benne, ezért napirenden tartják a témát. „A szombat miatt erősen korlátozottak voltak a lehetőségeik arra, hogy a sportban kiemelkedjenek, és emiatt elégedetlenek” – állapítja meg Lipman, aki szerint ez a téma egyike azoknak, amelyek ahhoz az átfogó kérdéshez kapcsolódnak, hogy mit is jelent a zsidó államban élni. „Izrael még csak 68 éves, és a kezdetektől fogva a létezésünkért küzdünk. A mindennapi élettel összefüggő dolgok – például a sport és a szombat összeegyeztetése – még mind gyerekcipőben járnak” – mondja.
A megoldások között szóba jöhet, hogy több meccset rendezzenek vasárnap, bár az munkanap Izraelben. Lipman szerint elképzelhető, hogy a jövőben a kormány megfontolja a vasárnaptól péntek délutánig tartó munkahét átalakítását, de azt ő is elismeri, hogy egyáltalán nem lenne egyszerű még egy pihenőnapot kijelölni.
Dayan úgy látja, a játékosok széleskörű támogatását élveznek, és még az ország legnagyobb csapatainál (Maccabi Tel Aviv, Maccabi Haifa, Be’er Sheva) is vannak olyan sportolók, akik támogatják a szombaton rendezett meccsek elleni tiltakozást, csak nem beszélnek, mert félnek a klubjaiktól kapott büntetéstől. Ha az ügy nem oldódik meg a tavasszal, a játékosok megint tiltakozni fognak – mondja Dayan, ami akár a sztrájkot is magába foglalhatja a következő szezon elején.
Kobby Brada, az első osztályú liga szóvivője közölte: bármit is dönt a kormány, végre fogják hajtani, ugyanakkor ésszerűtlennek nevezte a panaszt. – Már azelőtt játszottak focimeccseket itt szombaton, hogy Izrael egyáltalán létezett volna; a legtöbb ember pedig szereti, ha a dolgok úgy maradnak, ahogy 100 éve is voltak – mondta. „Ha profi sportoló vagy, akkor ott kell lenned, ahol mondják, a megfelelő időben. Ha éjfélkor van a meccs, akkor éjfélkor játszol. Ez az, amitől egy játékos profi.”
És ez az, ami miatt a konfliktus nem szűnik meg, miközben a nézők egy része is elégedetlen marad.
Az idő előtt távozó Simon Lévy például nem láthatta, ahogy a második félidőben két piros lapot is kioszt a bíró, mint ahogy arról a gyönyörű gólról is lemaradt, ami a Hapoel meglepetésszerű, 1:0-ás győzelméhez vezetett.