A német belügyminisztérium adatai szerint az antiszemita bűncselekmények több mint 25 százalékkal növekedtek tavaly. Ezzel együtt a külföldiek elleni támadások száma is emelkedett. A prágai zsidó közösség is romló helyzetről számolt be.

Thomas de Maiziere német belügyminiszter elmondta: az emelkedést részben az okozta, hogy más módszerekkel vizsgálják az ilyen eseteket, így azok jobban nyomon követhetővé váltak, ennek ellenére ez a fejlemény aggasztó, és meg kell állítani a folyamatot. A belügyminiszter hangsúlyozta: a politika önmagában nem tudja megoldani ezt a problémát, az egész társadalom együttműködésére van szükség.

Egy héttel korábban a prágai zsidó közösség kongatta meg a vészharangokat – írja a ynetnews.com. Az antiszemita inzultusok száma – beleértve a levélben történő zaklatásokat és a verbális erőszakot is – tavaly harminchétre emelkedett a 2013-as kilencről. A jelentés hozzáteszi, hogy Csehországban összességében viszonylag kevés a fizikai támadás. A legnagyobb fenyegetést egy esetleges terrortámadás jelenti.

Ahogy, arról nemrég beszámoltunk az elmúlt év eseményei újra rávilágítottak arra, hogy 70 évvel a második világháborút követően az antiszemita hátterű támadások megszűnésére vonatkozó jóslatok nem igazolódtak be.  Az európai tendenciák ezzel pontosan ellenkező képet mutatnak: az elmúlt években a zsidó közösségek, zsinagógák, iskolák és egyének elleni támadások száma megnőtt. A közismert terrorcselekmények (Párizs, Brüsszel, Koppenhága) mellett számtalan további támadás érte a zsidó közösségeket a tavalyi évben is, ráadásul Európa egyes részein a zsidóság vallási szokásait érik korlátozások a jogalkotás oldaláról.

A Tett és Védelem Alapítvány jelentései ugyanebben a témában ITT és ITT olvashatóak.

zsido.com

 

Kép: Wikipédia

Megszakítás