Ha Ön kapna ennyi pénzt, akkor odaadná fogyatékkal élő gyerekeknek?

Ori Szászon izraeli cselgáncsozó, aki a riói olimpián bronzérmet nyert, felajánlotta a versenyen hordott mezét egy jótékonysági árverés javára. A ruhadarabért kapott 100 000 dollárt a fogyatékkal élő gyermekeket támogató Shalva alapítvány kapja.

A sportoló az alapítvány gálavacsoráján azt is bejelentette, hogy dzsúdó tanfolyamot indít a fogyatékos gyermekek számára. Az óráknak a közelmúltban átadott, jeruzsálemi Shalva Központ ad helyet.

„Egy pillanattal azelőtt, hogy átadtam volna a mezemet, arra gondoltam, hogy talán majd hiányozni fog. De aztán az jutott eszembe, hogy mennyi jót lehet majd tenni a segítségével, és így használhatom fel a lehető legjobb módon.” – mondta Szászon.

„Ezek a gyerekek arra inspirálnak minket, hogy mindig, mindenből a legjobbat nyújtsuk. Izrael egy kis ország, amely nagy kihívásoknak van kitéve. Az olimpiáról mégis sikerült bronzéremmel hazatérnünk. Mert ha ők képesek elérni valamit, akkor mi is képesek vagyunk. Én ebben hiszek.” – tette hozzá.

Az izraeli cselgáncsozó a kubai Alex Garcia Mendozával szemben maradt alul, és a 100 kg felettiek kategóriájában a dobogó harmadik fokára léphetett. Szászon volt az az izraeli sportoló, aki győztes mérkőzése után kezet nyújtott egyiptomi ellenfelének, Iszlám el Sebábinak, aki látványosan visszautasította ezt.

„A Shalvánál rengeteg tervünk van arra, hogy a fogyatékossággal élő izraeli gyermekek életét jobbá tegyük. Ori Szászon tette reményt ad arra, hogy olyan színvonalon teljesíthessük be a gyermekek álmait, ahogy el sem tudtuk volna képzelni 25 évvel ezelőtt, amikor létrehoztuk az alapítványt.” – mondta Avi Samuels, a Shalva alelnöke.

Szászon sporttársa, a nők 63-kg-os súlycsoportjában szintén bronzérmet szerzett Járden Dzserbi egy tel-avivi egészségügyi központnak ajánlotta fel mezét, melyért 52 000 dollárt fizettek egy árverésen.

Forrás: JTA, Shalva

 

Megszakítás