Éjjel egy óra tájban lehetett, mikor Manhattan-ben, a belvárosban barátnőimmel taxira vártunk. Kisvártatva félrehúzódott egy taxi és felvett bennünket. A sofőr beszédében erős akcentus érződött. Megkérdezte, hogy zsidók vagyunk e, mire mi azt válaszoltuk, hogy igen. Észrevettem a taxi engedélyén a nevet, William Gutman. Én is visszakérdeztem tőle, hogy vajon ő zsidó e, mire azt válaszolta, hogy a Gutman sokat mondó név.
„Honnan valósi?”- kérdeztem. Gobdoltam bizonyára Oroszországból.
„Auschwitzból jöttem!” – válaszolta. „Bár Budapesten születettem, 4 éves voltam mikor elhurcoltak családommal együtt. Édesanyámat azonnal elgázosították, apjámat munkaszolgálatra küldték. Nem igen ismertem a szüleimet. Nem tudom voltak vagy vannak e testvéreim, a háború után árvaházba kerültem, család nélkül jöttem Amerikába. Itt házasodtam meg, egy izraeli nőt vettem felesügül, de nem vagyunk vallásosak. Nem hordok kipát, 7 napot dolgozom egy héten, hogy támogatni tudjam a fiamat, aki az orvosi egyetemen tanul és 2 hónap múlva végez.”
„Biztosan nagyon büszke rá.” – mondtam.
„Igen, nagyon büszke vagyok” – hangzott a válasz
„Nem vagyok vallásos, de nagyon szerencsés vagyok” – folytatta
Azon gondolkodtam, hogy egy auschwitz-ot megjárt ember, miként nevezheto magát szerencsésnek?!?
„Ti vallásosak vagytok, ugye?” – kérdezte
„Igen”- válaszoltam „lubavicsiak vagyunk”
Megkérdeztük tőle, hogy hallott e már a lubavicsi Rebbéről?
„Hogy hallottam e?” – csodálkozott. „Jól ismertem! Többször jártam nála, egyszer egy dollárt is kaptam tőle, amit féltve őrzök. Azt mondta, nekem és a fiamnak is szerencséje lesz. Amióta ez történt, minden sikerül nekünk az életben. Soha nem fogok megválni ettől az egy dollárostól, mégha ez lesz az utolsó bankjegyem is.” – váltott komolyra a hangja
„Tudtátok, hogy a Rebbe Magyarországról van?”- kérdezte
Ki akartam javítani, de már nem volt idő, hiszen folytatta:
„És nem csak Magyarországról, de Oroszországból, Hong Kongból és mindenhonnan a világból ahol zsidók vannak. Nem vagyok vallásos, de amikor a Rebbe beteg lett a feleségem és én minden nap elmentünk a korház elé ahol feküdt, hogy megnézzük, hogy van. Három napig sírtunk mikor elment közülünk. Ő volt a mi apánk!”