„Minden lengyel számára világos, hogy a járványért a zsidók felelősek” – skandálták a nyugat-lengyelországi Glogowban a demonstrálók, akik között családok és gyerekek is voltak. A felvonulók szerint nem elég, hogy a zsidóktól ered a fertőzés, még a világot és ők irányítják. Feltételezésük szerint a zsidók célja, hogy a járványügyi korlátozásokkal meggyengítsék Lengyelország gazdaságát.

„Tudjátok ki gyűlöli a lengyeleket?” – tette fel a kérdést a vezérszónok. „A zsidók” – üvöltette a közönség. A beszédek során előkerült a nagy felháborodást kiváltó jóvátételi törvény, mely gyorsan véget vetne a zsidóktól elrabolt ingatlanok visszaigénylésének. A tüntetők szerint Izrael és a zsidó szervezetek azért tiltakoznak a törvény ellen, hogy „kiigényeljék a lengyelek lakásait”. Ez ügyben a múlt héten a varsói izraeli nagykövetség ellen is zajlott demonstráció és emiatt zavartak meg egy holokauszt megemlékezést.

A felvonulók egy része a rendőrökkel is összecsapott, három rendbontót letartóztattak. Az antiszemita szlogenek nem zavarták a rendfenntartókat, akkor avatkoztak csak közbe, amikor nekik támadtak. Az Amerikai Zsidó Bizottság közép-európai képviselete a hatóságokhoz fordult az antiszemita uszítás miatt. A rendőrség ígéretet tett arra, hogy a felvonulás videófelvételeit átadják az ügyészségnek, ahol eldöntik, hogy indokolt-e eljárást indítani.

A megmozdulás mögött a 11 parlamenti hellyel rendelkező, szélsőjobboldali Lengyel Konföderáció Párt áll, melynek két fő célkitűzése van: a COVID-korlátozások megszüntetése és a zsidómentes Lengyelország létrehozása. Grzegorz Braun, a párt vezetője gyakran oszt meg antiszemita összeesküvés-elméleteket és a kötelező maszkviselést is a háború alatti zsidó karszalagokhoz hasonlította. 2019-ben a párt egyik tagja egy politikai vita során kipát tett kormánypárti vitapartnere fejére, mert véleménye szerint a lengyel kormány „letérdelt a zsidók előtt”.

A múlt héten a párt a neves modellt, Samuela Górskát szerepeltette weboldalán, ahol a nő azt fejtegette, hogy a zsidók miért nem tartoznak Lengyelországhoz. „Nem akarok zsidókat, nem akarok melegeket és sok minden mást, ami körülvesz minket. Csak a Konföderáció Párt biztosítja a normalitást” – mondta Górska. A lengyel divatmárkák ezt követően megszakították vele az együttműködést és törölték internetes felületeikről a róla készült, korábbi felvételeket.

zsido.com

Forrás: JPost

 

Megszakítás